Magas rangú rendőröket vettek őrizetbe Szlovákiában

2019. szeptember 26. 19:52

A Denník N című szlovák napilap úgy tudja, hogy adatokat gyűjtöttek újságírókról és vezető ügyészekről

2019. szeptember 26. 19:52

Újságírók törvénytelen megfigyelése gyanújával őrizetbe vett a szlovák belügyminisztérium vizsgálati osztálya egy volt és egy jelenlegi magas rangú tisztet, valamint egy harmadik rendőrségi vezetőt – jelentette csütörtökön a szlovák média.

A rendőrségi vezetők – közöttük Pavel Vorobjov, a Nemzeti Bűnüldözési Hivatal (NAKA) pénzügyi hírszerző osztályának volt igazgatója, valamint Milan Michálik, a pénzügyi hírszerző egység jelenlegi igazgatóhelyettese – őrizetbe vételét a belügyminisztérium is megerősítette.

A Denník N című szlovák napilap úgy tudja, hogy a rendőröket azzal gyanúsítják, hogy egyebek mellett a Ján Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkoltatásával vádolt Marian Kocner üzletember számára gyűjtöttek adatokat újságírókról és vezető ügyészekről.

Vorobjov korábban azt mondta, hogy Tibor Gaspar akkori rendőrfőnök megbízásából gyűjtötte az adatokat, később megváltoztatta a vallomását. Gaspar tagadta a vádat.

Vorobjov korábban a rendőrség hírszerző osztályának a vezetője volt, de idén a saját kérésére áthelyezték.

Az érintett újságírók korábban vallomást tettek a rendőrségen. Elmondták, hogy valaki a rendőrségen belül listát vezetett róluk, benne személyes adatokkal, a hozzátartozóikra és a gépkocsijukra vonatkozó adatokkal.

2017-ben Kocner megfenyegette Ján Kuciakot, hogy „piszkos információkhoz” jutott a családjával kapcsolatban, és közzéteszi ezeket az információkat. A Kocner üzleteit leleplező Kuciak ezért a rendőrséghez fordult, de azt ügyet félretették.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2019. szeptember 26. 20:17
Nálunk ilyen soha nem fordulhat elő. Szlovákia egy romlott ország, Magyarország patyolat tiszta. Elég csak kinyitni az M1-et. Szebb Jövőt!
pemete jakab
2019. szeptember 26. 20:04
"Magas rangú rendőröket vettek őrizetbe Szlovákiában" Korrupcióellenes küzdelemben már Szlovákia is előttünk jár, meg sok minden másban. És Magyarország mit csinál eközben? Hát jobban teljesít, megmondta Viktorka.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!