Monty Python-sztár: London nem angol város többé

2019. május 29. 19:06

„Ha három szóban kéne összefoglaljam, hogy miért kellett kilépnünk ez EU-ból, akkor annyit mondanék: Jean-Claude Juncker.”

2019. május 29. 19:06

A Monty Python-sztárja, John Cleese ma reggel 5,6 millió követőjével osztotta meg gondolatait a Twitteren.

Néhány évvel ezelőtt rájöttem, hogy London többé már nem egy angol város. Azóta ebben gyakorlatilag minden külföldi barátom megerősített. Szóval, kell, hogy legyen benne valami igazság... Megjegyzem, London az Egyesült Királyság azon városa, amelyből a legtöbben szavaztak az EU-ban való maradásra.”

John Cleese nyíltan támogatta a Brexitet, és korábban úgy hivatkozott a vitára, mint „az egyik legnyomasztóbb dolog ebben az országban”.

Korábban szintén ragaszkodott hozzá, hogy nem gondolja, hogy a Brexit „hiba" lenne.

A Radio Timesnak úgy nyilatkozott: „Örülök, hogy ezekről az előrejelzésekről a végzetről és a pusztításról ebben a pillanatban kiderült, hogy nem voltak valósak.

Az okokat is kifejtette, amiért a távozásra szavazott: „Nem akarom, hogy brüsszeli bürokraták irányítsanak, akik szuperállamot akarnak létrehozni. Ezért voltam Brexit-párti.”

„Ha három szóban kéne összefoglaljam, hogy miért kellett kilépnünk ez EU-ból, akkor annyit mondanék: Jean-Claude Juncker.”

(Express.co.uk)

 

 

 

 

 

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ovisbig
2019. május 31. 22:23
Az angolok mandátumaival együtt most nagyobb esélye lenne a szuverenistáknak, nekem ez így olyan mintha az angolok szarban hagyták volna európát, pedig nekik lenne erejük tenni valamit... nekünk sanszunk sincs mégis kitartunk, olyan deja vu érzésem van.
Box Hill
2019. május 31. 20:01
„Senki sem hiszi, hogy egy japán vagy indiai gyerek angol, csak azért mert Angliában született. Ugyanez vonatkozik a zsidókra is.” (Jewish World, London, 1915. szeptember 22.)
Palepoli
2019. május 30. 13:08
Jamaika lakosságának a fele nem az EU miatt költözött Londonba. Szóval igaza van, a lakosság több mint fele már régen nem brit, de ez nem az EU miatt van.
polnemkor
2019. május 30. 12:32
Martin Amis már 1978-ban(!) leírta Londonról: "check-trousered colonials and arachnoid Arabs. What is happening to the area — or to the city, or to the country, or to the planet?" (Nem találtam magyarul). Szóval nem ma kezdődött a történet - és valószínűleg még messze nem ért véget. London elesett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!