Egyházak és EU: Szanyi Tibor is aláírta az EP szekuláris platformjának tiltakozó nyílt levelét

2019. április 16. 17:09

Szanyi Tibor EP-képviselő is aláírta az EP radikális baloldali politikusok által vezetett Szekuláris Polikikáért Platformjának nyílt levelét, amelyben egy olyan jelentés ellen tiltakoznak, amely szerintük sérti az egyház és állam szétválasztásának elvét.

2019. április 16. 17:09

Szanyi Tibor szocialista politikus, európai parlamenti képviselő aláírása is szerepel azon a nyílt levélen, amelyet az EP Szekuláris Politikáért Platformja (EPPSP) jegyez tizenhat szignóval, és amelyet az EP elnökének, valamint az EP Bürójának küldtek el, tiltakozván benne a keresztény egyházakkal való szorosabb párbeszéd miatt.

A levél aláírói attól tartanak, hogy a vallások képviselői közvetlenül képesek lesznek befolyásolni az EP munkáját. 

Az EP Büró a frakciók vezetőiből álló egyeztető szerv, mely az EP költségvetéséért, adminisztrációjáért, szervezetéért és személyzetéért felel.

A szekularisták szerint hétfőn fennállt a veszélye, hogy a Büró a lisszaboni szerződés 17. cikkelyére alapozva előnyben részesíti a vallásokat. A 17. cikkely a rendszeres és átlátható kapcsolatot fektette le az EU és az egyházak, valamint más világnézeti szervezetek között.

Az Európai Parlament Bürója hétfőn szavazott egyik alelnöke, az ír néppárti Mairead McGuinness  jelentéséről, amely, ha elfogadják, tovább „intézményesíti” az egyházak befolyását az EU-ban a szekularisták szerint.

A témában február 19-én volt meghallgatás, ahol két nem vallásos szervezet, az Európai Humanista Szövetség és a Humanists International is jelen volt. A két szervezet úgyszintén napokban megjelent tiltakozó levelei, valamint az EP szekuláris platformjának nyílt levele szerint is a végső jelentés nem tükrözte az ott elhangzottakat teljes mértékben; a két humanista szervezet véleménye ugyanis nem foglaltatott bele a jelentésbe, ami inkább a vallásos szervezetek álláspontját tükrözi.

 A leginkább kifogásolt javaslat szerint a különböző jelentéstevőkkel és az illetékes bizottságokkal lenne lehetősége tárgyalni az egyházaknak, ami a levél szerint sérti az egyház és állam szétválasztásának elvét. Úgyszintén kifogásolják, hogy a jelentés szerint a helyi egyházak saját hazájukban híveikkel megtárgyalhatnák az európai kérdéseket, bevonva akár EP-képviselőiket is.

A humanisták szerint főleg a katolikus egyház befolyása aggasztó, ami az Európai Közösség Püspöki Konferenciáinak Bizottságán keresztül „lobbizik” Brüsszelben.

Az EPPSP elnöke a holland Sophie in ‘t Veld (ALDE), társelnöke pedig a francia Virginie Rozière, aki a Radikális Baloldali Párt színeiben jutott be az EP-be, ő a szocialisták frakciójában ül. 

A két humanista szervezet tiltakozásáról itt olvashat.

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2019. április 17. 16:46
Szanyi Tibor szocialista politikus, európai parlamenti képviselő aláírása is szerepel azon a nyílt levélen, amelyet az EP Szekuláris Politikáért Platformja (EPPSP) jegyez tizenhat szignóval, és amelyet az EP elnökének, valamint az EP Bürójának küldtek el, tiltakozván benne a keresztény egyházakkal való szorosabb párbeszéd miatt." hát érdekes, hogy Sunyi (Szanyi) Tibort és elvátrsait mennyire nem zavarta Soros (nem keresztény, hanem zsidó) elvtárs befolyása..
Magnólia
2019. április 17. 15:16
"Úgyszintén kifogásolják, hogy a jelentés szerint a helyi egyházak saját hazájukban híveikkel megtárgyalhatnák az európai kérdéseket, bevonva akár EP-képviselőiket is." Az nem baj, ha a klf. pártok saját hazájukban a rájuk szavazókkal megtárgyalhatják az európai kérdéseket? Szerintem ez diszkrimináció.
Sundabunda
2019. április 17. 15:11
Hihetetlen, hogy egy part kepviseltesse magat egy ilyen köztudott alkoholistaval. Csodalkoznak, hogy a pöcegödörben vannak. Kinek kell egy ilyen reszeges barom? Az MSZP-nek!
catalina9
2019. április 17. 09:51
Egyházak és EU: Szanyi Tibor is aláírta az EP szekuláris platformjának tiltakozó nyílt levelét... Szanyi elvtárs felvette a harcot a klerikális reakció ellen...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!