Fellebbezett életfogytiglani börtönbüntetése ellen Karadzic

2019. március 28. 18:57

Karadzic megítélése Bosznia-Hercegovinában máig vitatott.

2019. március 28. 18:57

Fellebbezést nyújtott be nyolc nappal ezelőtt hozott jogerős életfogytiglani börtönbüntetése felülvizsgálata érdekében Radovan Karadzic egykori boszniai szerb elnök – közölte az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) csütörtökön.

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék mandátuma lejárta után az ügyet átvevő MICT tájékoztatása szerint a fellebbezésről szóló dokumentumot Karadzic ügyvédje, Peter Robinson juttatta el a testülethez. Információk szerint a hágai bírói testületnek állást kell foglalnia, hogy befogadja-e a jogerős határozat felülvizsgálatára irányuló kérelmet, ez ugyanis az eljárás ezen szakaszában nem kötelező.

Az ügyben eljáró törvényszék 2016 márciusában 40 év börtönnel sújtotta Radovan Karadzicot az 1992-1995 közötti, csaknem százezer halottat követelő boszniai háborúban elkövetett népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt. A magát ártatlannak valló, 73 éves elítélt akkor is fellebbezett a határozat ellen. Ügyvédje az ítélet enyhítését, az ügyészség viszont életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását kérte, mondván, Karadzic abban a vádpontban is bűnös népirtásért, amely alól korábban felmentették.

Az MICT március 20-án hirdetett ítéletet. A fellebbviteli eljárásban a hágai bírói testület elutasította a védelem minden jogi érvét, és megerősítette, hogy Karadzic bűnös az ellene felhozott minden vádpontban, kivéve azt, amelyik alól első fokon is felmentették.

Karadzic megítélése Bosznia-Hercegovinában máig vitatott. Az ország többségében bosnyákok és horvátok lakta részében egyértelműen háborús bűnösnek tartják, míg a szerbek lakta területeken inkább hősként tekintenek rá.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dorset Naga
2019. március 28. 20:35
Jogászkodás... Neki így is úgy is reszeltek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!