Meghibásodott a repülőgépe, így Merkel lekési a G20-as találkozó megnyitóját

2018. november 30. 07:40

Sebaj: a német kancellár és csapata pénteken Madridba utaznak, onnan pedig menetrendszerinti járattal utaznak Argentínába.

2018. november 30. 07:40

Angela Merkel német kancellár nem lesz jelen a G-20-as országcsoport pénteken kezdődő Buenos Aires-i csúcstalálkozó megnyitóján, mert a politikust szállító repülőgép műszaki okok miatt csütörtök este a nyugat-németországi Kölnben kényszerleszállást hajtott végre – közölte a kancellária sajtószóvivője.

A világ 19 legnagyobb gazdaságát, valamint az Európai Uniót tömörítő csoport vezetői november 30-án és december 1-jén tanácskoznak az argentínai fővárosban.

A német tájékoztatás szerint Merkel csütörtökön indult kormányrepülőgéppel a csúcstalálkozóra. Egy óra múlva, amikor a gép Hollandia fölött járt, a tapasztalt műszaki hiba miatt a személyzet a visszafordulás mellett döntött. A gép Kölnben sikeresen leszállt.

A szóvivő a német kancellárral utazó újságíróknak elmondta, hogy nem lehetséges egy tartalék repülőgéppel folytatni az utat Argentínába. Merkel Kölnben tölti az éjszakát egy szállodában. Péntek reggel a kancellár és Olaf Scholz pénzügyminiszter, valamint küldöttségének egyes tagjai Madridba repülnek, ahonnan egy menetrendszerinti járattal az argentin fővárosba, Buenos Airesbe utaznak. A történtek miatt Angela Merkel kihagyja a csúcstalálkozó egyes programjait. Péntekre egyebek között egy kétoldalú találkozó volt beiktatva Donald Trump amerikai elnökkel.

Ez nem az első ilyen incidens a német kormánygéppel. Nemrégiben az államfő, Frank-Walter Steinmeier indult volna útra egy kormánygéppel, de az indulás hasonló okok miatt elhúzódott. Tavaly márciusban Merkel Egyiptomba utazott volna, de akkor is meghibásodott a repülőgép.

(MTI)

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drkovax
2018. november 30. 15:05
És a német hadsereg vadászgépei is legfeljebb ilyen állapotban lehetnek, ha a No1-el ez történt ...
KannibálTatárÚr
2018. november 30. 14:13
Sajnos nem csak a repülőgépe hibásodott meg.
világbéka
2018. november 30. 13:59
Vajon erre mit twittel Trump.:D
u.cserkész
2018. november 30. 12:02
Egyesek szerint Orbán keze van a dologban. Éjszaka ott látták settenkedni a repülőgép körül. :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!