Burleszk pankrációból a teljes depresszióba – ilyen lett Godzilla Minus One
Bűn és bűnhődés az 1940-es évek, háború sújtotta Japánjában, ahol bár Godzilla is hatalmas pusztítást végez, ez ahhoz képest semmi, amit az emberek alapból is átéltek.
Jelenleg 69 785 matuzsálem él az országban.
Csaknem kereken 70 ezerrel újabb rekordot döntött a 100 éves vagy annál idősebb emberek száma Japánban.
A népjóléti minisztérium pénteken közzétett jelentése szerint e pillanatban 69 785 matuzsálem él az országban, 2014-gyel több, mint egy évvel ezelőtt. Az új százontúliak között szerepel Nakaszone Jaszuhiro volt miniszterelnök, aki májusban töltötte be 100. életévét.
A százontúliak száma évről évre rekordot dönt azóta, hogy 1963-ban megkezdték az erre vonatkozó adatgyűjtést. Az első évben mindössze 153 olyan személyről tudtak, aki 100 évesnél idősebb volt, a 10 ezres számot 1998-ban érték el. Az előrejelzések szerint a 100 évesnél öregebbek száma öt éven belül eléri a 100 ezret, 10 éven belül pedig a 170 ezret.
A megöregedésben nincs esélyegyenlőség a nemek között, a százontúliak 88,1 százaléka nő. A japán nők várható élettartama jelenleg 87,3 év, a férfiaké 81,1.
Japánban hétfőn tartják az idősek iránti tisztelet napját.
(MTI)