Trump főbírójelöltje ártatlannak vallja magát, nem lép vissza

2018. szeptember 27. 22:27

„A végszavazáson legyőzhetnek, de sosem fognak arra bírni, hogy feladjam” – mondta Brett Kavanaugh.

2018. szeptember 27. 22:27

Ártatlannak vallja magát, és nem lép vissza a jelöltségtől Brett Kavanaugh, az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságába jelölt, majd szexuális zaklatással megvádolt bíró. A jelölt a szenátus igazságügyi bizottságának csütörtöki meghallgatásán mondta ezt, miután korábban ugyanott felszólalt Christine Blasey Ford, aki megvádolta Kavanaugh-t.

Az 53 éves Brett Kavanaugh azt hangsúlyozta, a vádak családját és jó hírnevét teljesen és véglegesen tönkre tették. Újfent ártatlanságát hangsúlyozta, mint mondta, „ez a meghallgatási eljárás nemzeti szégyenné vált”. Nem hagyja magát megfélemlíteni – tette hozzá.

Azt mondta, hogy egy megszervezett és számító lejárató kampány áldozata. „A végszavazáson legyőzhetnek, de sosem fognak arra bírni, hogy feladjam” – tette hozzá. 

Christine Blasey Ford mellett két másik nő is szexuális zaklatással vádolja a bírót, aki tagadja az ellene felhozott vádakat.

(MTI)

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
48gondolkodó
2018. szeptember 29. 12:44
Krisztina Blasey előre megirt papírt felolvasva emlékezett, mosolyogva kezdte, majd elcsukló hangot erőltetve a 36 évvel ezelőtti kitalált meséjét hallva csak nevetni lehetett. Persze vagy néhány milla dollárért illik sirvafakadni.
zakar zoltán béla
2018. szeptember 28. 14:44
A török áfium ellen való orvosságról...
tizuii
2018. szeptember 28. 07:33
óvodában én is meghuztam egy lány haját akkor ez szexuális zaklatásnak minősül ,ha utálom a lipsiket?
Lion
2018. szeptember 28. 04:41
A Demokraták és Soros újabb undorító támadása bukásra van itélve. Brett Kavanaught meg fogják választani. Ezek után meg főleg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!