Olasz közlekedési miniszter: Málta elutasította a Lifeline mentőhajó kikötését

2018. június 23. 10:03

Málta elutasította, hogy a Lifeline mentőhajó több mint 200 migránssal a fedélzetén kiköthessen partjainál – közölte pénteken Danilo Toninelli.

2018. június 23. 10:03

Málta elutasította, hogy a Lifeline mentőhajó több mint 200 migránssal a fedélzetén kiköthessen partjainál – közölte pénteken Danilo Toninelli olasz közlekedési miniszter, miután az előző nap Matteo Salvini belügyminiszter megtagadta a kikötést a Mission Lifeline nevű német nem kormányzati szervezet (NGO) által működtetett hajótól Olaszországban.

Toninelli, akihez az olaszországi kikötők felügyelete tartozik, abszurdnak és embertelennek nevezte a máltai vezetés döntését Facebook-oldalán. A tárcavezető közzétette a máltai hadsereg válasz e-mailjének szövegét is, amelyben a szigetállam azt állítja, hogy a Lifeline nevű hajó nem került vészhelyzetbe, s nem is adott le ilyen riasztást.

Salvini a nap folyamán úgy érvelt, hogy Máltának kell fogadnia a holland zászló alatt hajózó Lifeline-t, amely Líbiai partjai előtt 224 migránst mentett ki gumicsónakokról, mert jelenleg máltai felségvizeken van.

Málta korábbi válaszában csak annyit közölt, hogy a törvények és a vonatkozó egyezmények alapján fog eljárni. 

A Mission Lifeline pénteki közlése szerint erre vonatkozó kérése ellenére még nem jelöltek ki számára kikötőt, ahová a fedélzetén lévő embereket viheti, amelyek száma egy éjjeli mentőakció során 234-re duzzadt.

A német NGO szerint félő, hogy hasonló helyzet fog kialakulni, mint az Aquarius mentőhajó esetében.

A spanyol külügyminisztérium közölte, hogy kapcsolatba lépett Olaszországgal, Máltával és Franciaországgal, hogy megoldást találjanak - jelentette az ANSA olasz hírügynökség.

Olaszország június 10-én megtagadta a francia SOS Mediterranée és az Orvosok határok nélkül (MSF) civil szervezetek által működtetett, 629 bevándorlót szállító Aquarius mentőhajó kikötését, de Málta sem fogadta a hajót. Az Aquarius sorsa végül két nappal később rendeződött: a migránsokat olasz hajók segítségével átszállították a spanyolországi Valenciába, ahová június 17-én érkeztek meg.

(MTI)

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. június 23. 15:32
"Toninelli, akihez az olaszországi kikötők felügyelete tartozik, abszurdnak és embertelennek nevezte a máltai vezetés döntését Facebook-oldalán." Azok nem máltai emberek, idegen betolakodók.
Autofocus
2018. június 23. 15:24
Figyeljétek meg, a vége olyan lesz mint egy Rejtő regényben, a Líbiai kikötők urainak kétszer fognak fizetni, egyszer az NGO-k és az embercsempészek, hogy kifussanak a migirihajók, egyszer meg az olaszok, a máltaiak, meg az egész EU, hogy kiköthessenek a visszafordított hajók. Tulajdonképpen sétahajóztatás ez, ennek a szakmának pedig a mediterrániumban nagy múltja van.
Tatulus
2018. június 23. 12:52
Igazából politikai döntés kérdése - ezerszer leírtak - migránsokat felveszi, hajót szétlövi, migránsokat kiindulási helyükön partra teszi, közölve velük, hogy okostelójukon értesítsék hozzátartozóikat, hogy ezentúl mindig így lesz és verjék agyon az embercsempészeket! Migráció vége!
formaegy
2018. június 23. 11:43
Tessék irány Hollandia. Mehet Németországba is, vagy közelebb van Franciaország! Ha az olaszok és a máltaiak meg tudják tartani keménységüket, a népirtó szarházi nagypofájúak fogják kapni az összes merkelcsordát. Ha hívták tartsák el! Azért hatalmas pofa kell ahhoz, hogy folyamatosan hajóikkal várják a merkelcsordát, és azokat az országokat akarják tönkretenni, akiknek ehhez az embercsempészethez semmi közük! Minden hajó legénységét letartóztatnám, mert amit csinálnak az embercsempészet! Borzalom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!