Orosz szóvivő: Egyre jobban körvonalazódnak a brit kormány csalásai

2018. május 04. 14:44

Egye jobban körvonalazódnak a brit kormány csalásai – írta Facebook-bejegyzésében pénteken Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a salisbury-i gyilkossági kísérlet kapcsán.

2018. május 04. 14:44

Egye jobban körvonalazódnak a brit kormány csalásai – írta Facebook-bejegyzésében pénteken Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő, miután Milos Zeman cseh elnök elismerte, hogy Csehország, ha kis mennyiségben is, de állított elő és tárolt a Novicsok osztályú idegbénító hatóanyagból, amit később megsemmisített.

A köd oszladozik, és Theresa May kormányának számos csalása egyre jobban körvonalazódik” – írta. Zaharova felhívta a figyelmet arra, hogy a May-kormány „hazugságát”, miszerint a brit szakemberek megállapították, mely országban állították elő a Szkripalék megmérgezéséhez felhasznált vegyi anyagot, éppen a Porton Down-i brit katonai laboratórium vezetője cáfolta.

Az szóvivő hazugságnak nevezte azokat a brit állításokat is, amelyek szerint Moszkvának, rossz történelmi magatartásából kiindulva, indítéka volt Szkripalék megmérgezésére. Zaharova azt állította, hogy London a saját nemzeti érdekeinek kielégítése érdekében „rendszeresen megsérti a nemzetközi jogot, az etikát és az erkölcsöt”. Mint írta, Oroszország korábban felsorolt több okot is, amely a brit „provokáció” indokául szolgálhattak. Zaharova a cseh államfő nyilatkozatára hivatkozva megcáfolt hazugságként jellemezte Theresa Maynek azt az állítását, miszerint Novicsokot csakis Oroszországban állíthattak elő.

A szóvivő újságíróknak nyilatkozva kijelentette: Moszkva kétségbe vonja azokat az adatokat, amelyeket Ahmet Üzümcü, Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) főigazgatója közölt a Szkripalék ellen megkísérelt merénylethez felhasznált méreg mennyiségével kapcsolatban. Üzümcü a The New York Times beszámolója szerint kijelentette, hogy nagyjából 50 és 100 gramm közötti – a kutatási célokra alkalmazott mennyiségnél jóval több – folyékony halmazállapotú idegmérget használtak fel a salisbury-i gyilkossági kísérlethez.

Szakértők szerint 50-100 gramm mérgező hatóanyag – már ha arról az anyagról van szó, amit Nagy-Britannia említett, és amelyről az OPCW falai között folyt a szó – elegendő ahhoz, hogy ne csak két embert, hanem a környező városrészek összes lakóját megmérgezzék. Ez a két ember pedig nemcsak életben maradt, ahogy azt nekünk állítják, de a brit hatóságok közlése szerint (a szervezetük) normálisan működik” – mondta Zaharova.

Az orosz külügyi szóvivő azzal vádolta meg Londont, hogy cenzúrát alkalmaz, és akadályozza azoknak az értesüléseknek a sajtóba való kiszivárgását, amelyek – alátámasztanák a brit kormány részességét ebben az oroszellenes provokációban. Zaharova szerint a brit vezetés megtiltotta, hogy a sajtó foglalkozzon Szkripal állítólagos, brit hírszerzésbeli tartótisztjével, Pablo Millerrel, valamint Millernek az Orbis Business Intelligence üzleti hírszerző céggel fennálló viszonyával. Emlékeztetett rá, hogy ennek a cégnek dolgozott az a Christophet Steele is, aki lejárató dossziét állított össze Donald Trump amerikai elnök állítólagos moszkvai viselt dolgairól.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint Zeman bejelentése megerősítette, hogy a Szkripal-üggyel kapcsolatos brit álláspont „tarthatatlan”, valamint, hogy ez a történet „abszolút provokatív és kalandor” jellegű.

Peszkov ugyanakkor hangsúlyozta, a cseh elnök nem állította azt, hogy hazájában éppen azt az anyagot állították elő, amellyel Szkripalékat állítólag megpróbálták megmérgezni. Emlékeztetett arra, hogy Moszkva korábban „nagyfokú bizonyossággal hangoztatta azt a feltételezést”, miszerint a hatóanyagot a világ több országában is előállíthatták.

Milos Zeman a Barrandov cseh kereskedelmi televízióban csütörtökön kijelentette: „A védelmi minisztérium Brno városában lévő tudományos-kutató intézetében tavaly novemberben kísérleteket végeztek az A-230-as nevű idegbénító méreggel. Mennyisége nagyon kicsi volt. A tesztelést követően (teljesen) megsemmisítették.” A cseh katonai hírszerzés szerint az A-230 a Novicsok idegmérgek osztályába tartozik.

Peszkov pénteken kijelentette azt is: Oroszország továbbra sem tudja elfogadni azt, hogy Nagy-Britannia megtagadja tőle a Julija Szkripalhoz való konzuli hozzáférést, megítélése szerint megsértve ezzel a vonatkozó bécsi egyezményt. Mint mondta, Moszkvának továbbra sincs tudomása arról, hogy hol tartózkodik a volt orosz-brit kettős ügynök (orosz állampolgárságú) lánya, de továbbra is azon dolgozik, hogy érvényesíthesse a konvenció által szavatolt jogait.

Szergej Szkripal Nagy-Britanniában élő volt orosz-brit kettős ügynököt és lányát, a hozzá Oroszországból vendégségbe érkezett Julija Szkripalt idén március 4-én súlyos mérgezéses tünetekkel vitték az angliai Salisbury városának kórházába. Szkripal az orosz katonai hírszerzés ezredeseként az MI6 brit külső hírszerzés ügynöke volt, ami miatt hazájában börtönbüntetésre ítélték, de ügynökcsere keretében elengedték. London a mérgezéses merénylettel Oroszországot gyanúsította meg, amit Moszkva visszautasított. Az ügy miatt 29 ország utasított ki orosz diplomatákat, amire Moszkva azonos módon válaszolt.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nicolas
2018. május 06. 00:20
A nővéreim árat fizetnek az interneten 128 és 217 euró között óránként. 3 hónapig dolgozik, de a múlt hónapban 28497 eurót ért el, és csak pár óra van az interneten. ez az oldal ... >>>>>>>>>>>> https://goo.gl/yWNPyY
kaltran
2018. május 04. 15:30
A nyugati libbal a volt Szovjetuniót, Marxot, Lenint védi ellenben a mai Oroszországot támadja, s többször beszél putyini diktatúráról, minta annak idején kommunista, sztálini diktatúráról. És ettől az egésztől a libbal nyugat MAGA LETT A NEOKOMMUNIZMUS. Renaud Camus Nagy felcserélés elmélete, melyet a népességre alkalmazott, úgy látom erre is érvényes: a nyugat helyet cserélt a sztálini kelettel!
Csigorin
2018. május 04. 15:02
Ujbol lebuktak a libsik, hazugsag es csalas a letelemuk.
cutcopy
2018. május 04. 15:00
Mint ha utolsó váladékait hörögné fel a nyugat, a fulladása előtt..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!