Amerikai zászlót égettek az iráni parlamentben

2018. május 10. 08:29

„Halál Amerikára” – ordibálták a képviselők.

2018. május 10. 08:29

 

Zászlóégetéssel tiltakoztak az iráni honatyák Donald Trump amerikai elnök azon döntésére, miszerint kilép a 2015-ben megkötött nukleáris megállapodásból – adja közre az Euronews.

Szerdán több képviselő is felgyújtott egy papírból készült amerikai zászlót, és közben azt skandálták, „halál Amerikára”.

Az iráni parlament szóvivője, Ali Larijani kijelentette: „Ha Európa és az olyan fontos országok, mint Oroszország és Kína betöltik ezt a nemzetközi űrt, talán van esély a folytatásra. Máskülönben az Iráni Iszlám Köztársaság nukleáris akciókkal fogja őket [az Egyesült Államokat] jobb belátásra téríteni”.

Trump egyébként európai szövetségeseivel és több más állammal szemben meglehetősen egyedül maradt az egyezményből való kihátrálással: az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Oroszország is jelezte, tartja magát a megállapodáshoz.

Irán azonban gyorsan reagált: már jelezték, urándúsításról szóló előkészületekbe kezdenek. „Iránnak a jelenlegi helyzetben semmilyen kötelezettsége nincsen, hogy tartsa magát a vállalásaihoz” – mondta Larijani.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Georgios Kyriacos Panayiotou
2018. május 10. 10:38
Nem kéne terroristákat bújtatni, meg kamuzni,lapítani,és akkor ilyen helyzet sem állna elő.
Megtalálta
2018. május 10. 10:34
Alávaló népség a muszlim (perzsa, arab, tökmindegy) Soha nem égetném el az ellenségem zászlaját. Legfeljebb magát az ellenséget.
napvilág
2018. május 10. 09:37
Kim nyomás alatti látszólagos megcukisodása és az USA nagykövetség Jeruzsálembe helyezése jelzi: nem kizárt, hogy Trump képes Iránnal a kenyértörésre, és minimum Irán megbombázására. Az ajatollahok nem fognak visszakozni, mint Kim.
Szorgos Lajhár
2018. május 10. 09:35
Ha az iráni rendszer saját állítása szerint oly nagyon békeszerető, mi a fészkes fenének dúsít(ott) uránt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!