Vörösbe borult a Colosseum

2018. február 24. 20:22

A keresztényüldözés áldozatainak vérét szimbolizálva vörösre festették a Colosseumot szombat este Rómában.

2018. február 24. 20:22

Szombat este Rómában vörösre festették a Colosseumot, hogy a világszerte zajló keresztényüldözésre hívják fel az emberek figyelmét. Az este 6-kor kezdődő programmal egy időben Szíria és Irak egyes templomainál is megmozdulásokat szerveznek – számolt be róla korábban a CatholicHerald.

A rendezvényt az Aid to the Church in Need (ACN) (magyarul: Szenvedő Egyházat Segítő​) szervezet támogatta. Az ACN vezetője, Alessandro Monteduro korábban azt nyilatkozta, a római műemlék kivilágításának két szimbolikus alakja is lehetne: az egyik a pakisztáni Asia Bibi, akit istenkáromlásért halálra ítéltek, a másik pedig Rebecca Bitrun, akit 2014-ben rabolt el a Boko Haram radikális iszlamista szervezet, s tartott fogságban két évig. A várandós Rebecca nem tagadta meg keresztény hitét, ezért egyik kisgyerekét megölték, egy másikat eladták – írja az MTI. Rebecca és Asia Bibi rokonai is felszólaltak a Colosseumnál rendezett megmozduláson.

A keresztyénüldözés elterjedtségéről ritkán ejtünk szót, pedig az Open Doors szervezet jelentései szerint a keresztények üldöztetése világszerte növekedett az elmúlt öt évet nézve. Kiemelik: Egyiptomban és Törökországban „az üldöztetés és elnyomás mértéke példátlan”, Nepálban pedig 2017-ben már törvényt hoztak, hogy a keresztény hit megélését akadályozzák – írja a CatholicHarald.

(Fotó: MTI/AP/Alessandra Tarantino)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csomorkany
2018. február 25. 07:09
A téma nagyon fontos, de a Kolosszeum kivilágítása eddig komcsik különféle hülye ötleteit szolgálta, meg vélhetően ezután is. Nem tudom, részt kell-e ebben venni.
bélabácsi
2018. február 24. 22:20
Ebből visítás lesz.
Rugo
2018. február 24. 22:06
vigécek
Akitlosz
2018. február 24. 21:51
Pont a Kolosszeumot? Hát ha valamit nem elég jól csináltak a Kolosszeumban az éppen a keresztényüldözés. Sokkal keményebben kellett volna fellépni az államot, a jogrendet, az isteneket, a kultúrát nem tisztelő, el nem fogadó barbár keresztény szektások ellen. Több oroszlán is jól lakhatott volna keresztényekből.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!