Így búcsúzott Románia Horn Gyulája Mihály királytól

2017. december 06. 11:45

Ion Iliescu, Románia egykori, exkomcsi, nacionalista elnöke is kifejezte részvétét Mihály király halála miatt.

2017. december 06. 11:45

Ion Iliescu, a Nicolae Ceauşescu utáni Románia első, „úgymond, demokratikusan megválasztott vérkommunista” elnöke is reagált Mihály király halálhírére – írja a Főtér. Az erdélyi magyar lap szerint Iliescu szomorúan vette tudomásul a volt uralkodó halálát. Kijelentette, hogy Mihály király sorsfordító döntéseket hozott hazája érdekében, és nagy hazafiságról tett tanúbizonyságot a száműzetés nehéz évei alatt: „Az országba visszatérve az 1989-es változások után, csalódásokon és nehéz pillanatokon kellett átmennie” – idézi a volt elnök közleményét a lap. 

E „nehéz pillanatok” közül nem egyet maga Iliescu elnök idézett elő; így többek között azt az inzultust is, amelyet 1990. december 25-én szenvedett el a volt uralkodó és családja. Mihály király és a dinasztia több tagja dán útlevéllel és egy napra szóló beutazási vízummal érkezett meg a Bukares melletti Otopeni nemzetközi repülőtérre, hogy részt vehessenek Curtea Argeş fejedelmi kolostorában rendezett karácsonyi misén. A király és kísérete gépkocsival utazott a román uralkodók hagyományos temetkezési helyéül is szolgáló ősi templomba. A román hatóságok megállították és visszafordították a királyi konvojt, majd kiutasították az egykori uralkodót az országból. 

Ion Iliescu és Mihály király viszonya soha nem volt felhőtlen: az egykori uralkodót még három ízben, 1992-ben, 1994-ben és 1995-ben érte olyan megaláztatás, mint 1990 karácsonyán. Miután Iliescu 2001-ben újra elfoglalta az államfői tisztséget, egy fogadáson a koronás főknek járó tisztelettel szólította meg Mihály királyt és kézfogással köszöntötték egymást, ám 2011-ben, amikor a néhai uralkodó beszédet mondott a román törvényhozásban, Mihály király elhárította a kézfogást kezdeményező Iliescu gesztusát. 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
abszurd
2017. december 06. 14:45
Horn mikor volt nacionalista?
Tidal_wave
2017. december 06. 14:08
Remélem Gurmai Zita már küldött üdvözlő táviratot Iliescunak, vörös virággal...
Lotti
2017. december 06. 12:23
Így lehet Horn Gyulát dicsérni. Vannak/voltak nála is sötétebbek.
Senior
2017. december 06. 12:08
Horn olyan volt amilyen, de nem puccsolta meg csermaneket és főleg nem lövette agyon Mariskával együtt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!