Martin Schulz a nagykoalíció irányába puhatolózik

2017. december 15. 13:41

Sajtóértesülések szerint Martin Schulz a közös kormányzás lehetőségeit feltérképező puhatolózó megbeszéléseket javasol a CDU/CSU pártszövetséggel.

2017. december 15. 13:41

Az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a Horst Seehofer vezette Keresztényszociális Unióval (CSU) 2013-ban kezdett kormányzás folytatásának lehetőségeiről szóló előzetes egyeztetések megkezdését javasolta pártjának Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke a vezető testületek pénteki berlini ülésén – jelentették német hírportálok a tanácskozás résztvevőire hivatkozva.

Az értesülések szerint Martin Schulz javasolta, hogy állítsanak össze egy 12 fős tárgyalódelegációt, és január 14-én kezdjék meg a közös kormányzás lehetőségeit feltérképező előzetes, úgynevezett szondázó, puhatolózó megbeszéléseket a CDU/CSU pártszövetséggel. A még zajló kibővített elnökségi ülésen egyelőre nem szavaztak az elnök javaslatáról.

Az SPD kongresszusa az előző héten arról határozott, hogy csakis nyílt végű, nem feltétlenül a kormányzati szerepvállalásra, hanem akár egy kisebbségi kormány külső támogatására irányuló megbeszéléseket lehet folytatni a CDU/CSU-val. Azonban a három párt elnökeinek és szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakcióvezetőinek szerdai találkozóján a CDU/CSU részéről világossá tették, hogy egy stabil kormányról és a nagykoalíció folytatásáról kívánnak tárgyalni.

A CDU/CSU elutasítja azt a szociáldemokrata elképzelést is, hogy ugyan alakítsanak közös kormányt, de csak néhány kiemelt ügyről, köztük a költségvetés összeállításáról kössenek szerződést, és minden egyéb kérdést a Bundestagban folytatott viták révén döntsenek el, akár változó összetételű, alkalmi parlamenti koalíciók szavazataival.

(MTI)

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
abraxas
2017. december 15. 17:25
Két bukott ember.
Szvidrigajlov
2017. december 15. 17:05
Ezt a Schulzot nem lehetne alkoholban oldani? De a teljes diffúzióig...ha kérhetném.
zakar zoltán béla
2017. december 15. 16:56
Strauss
balbako_
2017. december 15. 15:22
A német választót meg jól pofán köpik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!