A román igazságszolgáltatást féltik a nyugati államok

2017. december 21. 19:24

Franciaország, Németország, Belgium, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország bukaresti nagykövetei többek közt a bírák felelősségre vonhatóságától tartanak.

2017. december 21. 19:24

Hét európai uniós tagállam, köztük Franciaország és Németország bukaresti nagykövete közös nyilatkozatban figyelmeztette csütörtökön Romániát, hogy ne gyengítse meg az igazságszolgáltatás függetlenségét és a korrupcióellenes harcot az igazságszolgáltatás módosítására irányuló törvénytervezetekkel.

Franciaország, Németország, Belgium, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország a bukaresti nagyköveteik által jegyzett nyílt levél szerint elismeri, hogy Románia hiteles reformokat hajtott végre az elmúlt tíz évben az igazságügy területén. Úgy vélik ugyanakkor, hogy a héten a parlament által elfogadott, az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló törvénycsomag, valamint a parlament asztalán levő, a büntetőtörvénykönyv és eljárási törvény módosítására irányuló törvénykezdeményezések veszélybe sodorhatják az elmúlt tíz év eredményeit.

Azt javasolták, hogy Románia kérje ki a Velencei Bizottság véleményét is a szóban forgó törvénytervezetekről és indítványokról. Emlékeztettek, hogy az Európai Bizottság azt várja el Romániától, hogy az igazságügy reformja területén Bukarest „kiszámítható és átlátható” módon járjon el.

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma november végén kérte fel a román parlamentet, hogy utasítsa el a jogállamiságot gyengítő kezdeményezéséket.

A bukaresti törvényhozói testület ennek ellenére a héten elfogadta a törvénycsomagot, amely egyebek mellett felelősségre vonhatóvá teszi a bírákat és az ügyészeket, elrendeli, hogy külön ügyészség vizsgálja a bírák és ügyészek által elkövetett törvénysértéseket, illetve csökkenti az államfő szerepét az ügyészség vezetőinek kinevezésében.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kopott
2017. december 21. 21:09
hogy én mennyire szeretném látni Gabesz citromba harapott arcocskáját azon az éjjel, tavasszal .... nem tudom mexokni ezt a primkó, dadogva arrogáns stílus tőle. bizonytalanul erőszakos a manus, elképesztő.
OberEnnsinnen
2017. december 21. 21:04
Felesleges a félelmük. Amíg Johannis ELNÖK végzi a demokratikus dolgát, hogy tudniillik, a magyar gyerekek demokratikusan nem járhatnak magyar iskolába, csángó magyar pedig nem is létezik... addig Romániában tombol és brutálisan igazságos az igazságszolgáltatás.
drkovax
2017. december 21. 19:59
És a 7.cikkellyel mi lesz ?
Frankie Bunn
2017. december 21. 19:55
Jöhetnek az amerikai bombázók ! Akarom mondani fegyver export...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!