Vérfürdőt rendezett Kabulban az Iszlám Állam

2016. július 24. 10:21

Egy távvezeték tervezett útvonala ellen békésen tüntető tömegben robbantotta fel magát két öngyilkos merénylő Kabulban. A támadásban legalább 80-an meghaltak és több mint 230-an megsérültek. A merényletet az Iszlám Állam vállalta magára, külön kiemelve, hogy síitákat gyilkoltak.

2016. július 24. 10:21

Legkevesebb 80 halálos áldozata és 231 sérültje van a legfrissebb, szombat esti adatok szerint annak a kabuli robbantásnak, amelyet egy békés tüntetés résztvevői ellen követett el két öngyilkos merénylő – közölték illetékesek Afganisztánban.

Az öngyilkos merénylők a többségében az iszlám síita irányzatához tartozó hazara kisebbség békés demonstrációján hozták működésbe a náluk lévő pokolgépeket. Az első tájékoztatásokban 20 halott és 160 sebesült szerepelt, később az egészségügyi minisztérium szóvivője 61 halottról és 207 sérültről, majd néhány órával később a belügyminisztérium már 80 halottról és 231 sebesültről számolt be.

Az Iszlám Állam máris jelentkezett

A merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett. „Az Iszlám Állam harcosai robbanóöveket hoztak működésbe síiták egy gyülekezete ellen az afganisztáni Kabulban” – írták a terrorszervezet szócsövének számító, Amak nevű internetes hírportálon.

Ez volt a legsúlyosabb merénylet Kabulban április óta, amikor 60 halálos áldozatot szedett egy támadás, amelyet afgán biztonsági szolgálatok irodái ellen követtek el.

Szemtanúk szétroncsolt holttestekről és „borzasztó vérfürdőről” számoltak be. Egyes szemtanúk elmondása szerint az első robbanás után a rendőrök a levegőbe leadott lövésekkel próbálták a tömeget feloszlatni. Ugyancsak szemtanúk közlése szerint a robbanások nem egyszerre történtek, a jelek szerint a második robbantás az áldozatok segítségére sietőket célozta.

Eddig nem volt jellemző a vallási összetűzés

Asraf Gáni afgán államfő a televízióban mondott, egyenes adásban közvetített beszédében vasárnapra nemzeti gyászt hirdetett.

Amennyiben bebizonyosodik, hogy valóban az Iszlám Állam áll mögötte, az azt is jelenti, hogy az Afganisztánon belül eddig jobbára Nangarhar tartományban tevékenykedő terrorszervezetnek Kabulra is sikerül kiterjesztenie működését. Az áldozatok síita vallására való utalás pedig azért hangzik fenyegetően, mert Irakkal ellentétben Afganisztán eddig nagyobbrészt mentes maradt a síiták és szunniták közötti felekezetközi erőszaktól.

A véres támadást a városközpontban bevezetett biztonsági intézkedések sem tudták megakadályozni.

Egy távvezeték miatt demonstráltak csak

A hazarák a lakosság mintegy kilenc százalékát teszik ki Afganisztánban, és a harmadik legnagyobb etnikai kisebbséget alkotják az országban. A tálib uralom alatt kemény elnyomásban volt részük. Felvonulásukkal egy elektromos távvezeték tervezett útvonala ellen tiltakoztak.

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2016. július 24. 17:31
"írták a terrorszervezet szócsövének számító, Amak nevű internetes hírportálon." Hol ez a hírportál?
kuwiq
2016. július 24. 11:57
Ezt a vallást meg kell szüntetni. Vagy frontális lobotómiára kötelezni minden hívőt. Az visszavesz kicsit az agresszivitásból állítólag. Vagy valami nyugtatóval kell kezelni az ivóvizüket.
thymian
2016. július 24. 11:52
Az miért nem hír, hogy több százan közelednek a magyar határhoz, hogy ott sztrájkba kezdjenek. A szerbek kísérik őket, nehogy bántódásuk essen.
magnamater
2016. július 24. 11:15
A muszlim harcosok nem félnek a haláltól, nem halállal kell fenyegetni őket, hanem megszégyenítéssel. Akit elkapnak, ki kell herélni, orrát levágni, aztán kikötözve,közszemlére tenni.Már azon elgondolkoznak, a hurik heréltekkel nem foglalkoznak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!