Vízbe fúlhatott a szlovák pénzügyminisztérium intézetének korábbi vezetője

2016. március 29. 10:18

Valószínűleg a Dunába fulladt a szlovák pénzügyminisztérium monetáris háttérintézményének vezetője, Martin Filko, akit kajakozás közben ért a tragédia egy pozsonyi híd közelében.

2016. március 29. 10:18

Vélhetően vízbe fúlt Martin Filko, a szlovák pénzügyminisztérium mellett működő pénzpolitikai intézet volt vezetője, miután kajakjával felborult az egyik pozsonyi híd közelében – adta hírül a szlovák média kedden.

A Filkót előző délután ért balesetről elsőként a Markíza szlovák kereskedelmi csatorna számolt be. Ők úgy tudják, hogy a fiatal férfi egy másik személlyel együtt ült a kajakban, társa azonban épségben a partra jutott.

A balesetet követően a tűzoltók a bősi székhelyű mentőszolgálattal együttműködve a Duna több kilométeres szakaszán órákon át keresték a férfit, de nem sikerült ráakadniuk.

Bár a sajtó már egyöntetűen úgy kezeli, hivatalosan mindeddig nem jelentették be, hogy Filko – aki korábban Ján Pociatek pénzügyminiszter és Iveta Radicová kormányfő tanácsadójaként is tevékenykedett – a vízbe fulladt.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KannibálTatárÚr
2016. március 29. 14:31
Az ilyenre azt szokják mondani, hogy eltünt. (Míg meg nem találják).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!