Trump és Clinton tarolt a szuperkedden

2016. március 02. 08:03

Számos amerikai tagállamban tartottak előválasztásokat kedden: a szuperkeddnek nevezett választási játszmából a republikánusoknál Donald Trump, a demokratáknál pedig Hillary Clinton tarolt, látványosan maguk mögé utasítva riválisaikat. A republikánus, keresztény-konzervatív Ted Cruz csak Texast és Oklahomát, míg a mérsékelt republikánus Marco Rubio csak Minnesotát nyerte. A demokratáknál Bernie Sanders saját államában, Vermontban és Oklahomában nyert.

2016. március 02. 08:03

A demokratáknál Hillary Clinton, a republikánusoknál Donald Trump lehet a nagy győztese a szuperkeddnek, az amerikai előválasztási folyamat eddigi legfontosabb állomásának, ők ketten nyertek ugyanis azon szövetségi államok többségében, amelyekben előválasztásokat tartottak. Azokban az államokban, ahol jelölőgyűléseken döntöttek, a demokratáknál Bernie Sanders nyert.

Szinte teljes egészében az előrejelzések váltak valóra: mind Clinton, mind Trump jelentős győzelmet aratott. 

Clinton tarolt délen

A volt külügyminiszter hét államban – Alabamában, Arkansas-ban, Georgiában, Massachusettsben, Tennessee-ben, Texasban és Virginiában – számíthat a delegáltak többségére a nem végleges adatok szerint. Több helyen jelentős fölénnyel nyert: Alabamában 80 százalékos, Georgiában 72 százalékos, Virginiában 64 százalékos támogatottságnak örvendhetett. 

Ellenfele a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott hadjáratban, Bernie Sanders két államban nyert, Vermontban – amelynek ő az egyik szenátora – és Oklahomában. Szűkebb hazájában a választók 86 százaléka szavazott Sandersre. A Demokrata Párt az Egyesült Államokhoz tartozó Amerikai Szamoán jelölőgyűlést tartott, amelyet Clinton győzött. 

Trump lenyomta Cruzt és Rubiót

Összetettebb a helyzet a Republikánus Párt elnökjelöltségéért küzdők táborában. Igaz, ott több politikus is pályázik a jelöltségre. Az igazi versengés három politikus között zajlik: Donald Trump milliárdos ingatlanmágnás, Ted Cruz texasi és Marco Rubio floridai szenátor között. S bár a két másik indulóra, John Kasich ohiói kormányzóra és Ben Carson sebészprofesszorra is voksoltak, alacsony támogatottságuk okán róluk az elemzők máris azt jósolják: hamarosan kiszállnak a választási küzdelemből. 

A szuperkeddi megméretésen mindenesetre Donald Trump aratta a legtöbb győzelmet. Ted Cruz texasi szenátor két államban nyert – Oklahomában és Texasban –, ám Georgiában, Vermontban, Virginiában, Alabamában, Massachusettsben, Tennessee-ben és Arkansas-ban államban Donald Trumpé, a politikába kívülről jött üzletemberé lett a győzelem. 

A nyilatkozatok és elemzések szerint a leginkább csalódott Marco Rubio volt, aki az elmúlt napokban többször is agresszív támadást indított Trump ellen, s aki mellé ráadásul felsorakoztak a választási küzdelemből már korábban kilépett Jeb Bush anyagi támogatói, a nagy energetikai és olajvállalatok is. 

Mindkét párt jelölőgyűlést tartott még Coloradóban és Minnesotában, valamint a republikánusok Alaszkában és Wyomingban. Coloradóban és Minnesotában a demokrata elnökjelölt-aspiránsok közül Bernie Sanders vermonti szenátor nyert, a republikánus jelölőgyűlésen Minnesotában pedig kivívta első győzelmét Marco Rubio, floridai szenátor. Alaszkában pedig Donald Trump győzelmét vetítik előre. 

Clintonra szavaznak a nők és a feketék

Friss felmérések szerint Hillary Clintonnak változatlanul nagyon erős a támogatottsága az afroamerikai közösség és a nők körében, Bernie Sanders pedig továbbra is elsősorban a fiatal nemzedékek körében népszerű. Donald Trump népszerűségének és támogatottságának elemzése még várat magára: hiszen az alacsonyabb iskolázottságú és a magasan képzett amerikaiak körében egyaránt győzelmet aratott, és ami sokakat meglepett: a szuperkeddi voksolásokon az evangéliumi keresztények táborából is sokan szavaztak rá. 

Győzelmi beszédében, majd utána, újságírói kérdésekre adott válaszában Donald Trump többek között új munkahelyek létrehozását, a Kínába és Indiába kiszervezett munkahelyek visszatelepítését és infrastrukturális beruházásokat ígért, valamint több lehetőséget az amerikaiaknak. „Ismét naggyá tesszük Amerikát!” – ismételte el mindig hangoztatott szlogenjét. 

Győzelmi beszédében Hillary Clinton is több lehetőséget ígért honfitársainak, külön kiemelve az afroamerikai közösségeket.

A szuperkedden a demokrata elnökjelölt-aspiránsok a jelöltség megszerzéséhez szükséges támogatás legfeljebb valamivel több mint harmadát söpörhetik be, a republikánus párt esetében viszont a küldöttek csaknem felének szavazata eldől. 

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jairus
2016. március 02. 14:10
"Mindigis egy visszataszitó, mocssadék szar volt. Gondolom, az orrát idejekorán megfaragták, különbez ez is igy nézne ki: http://static.stuff.co.nz/1341.." no akkor menjünk ezen végig, részletesen: - aki a másikat a származása, és nem a tettei alapján ítéli meg, az vesztett ebben a játékban. És ki is esett. - lehet, hogy Hillary zsidó származású (mint Obama) de ha tisztességesen játszik, akkor kit érdekel a származása? De persze nem tisztességesen játszik, mint látjuk. - ja, ha valakinek nem volna még nyilvánvaló, Obama is a rokonom. Persze nem a nigériai papa, hanem a jiddische mame anyuka miatt. Ezért soha, ismétlem soha ne becsüljétek alá egy jehudi anyuka elszántságát és tehetségét és érdekérvényesítő képességét. Részletekért ott az internet. A történelem leghíresebb ilyen (nem héber, de semita) anyukája nevelte ki annak idején, hasonlóképp, világhódító Nagy Sándort - érdemes elolvasni, hogyan történt.
Hora
2016. március 02. 12:52
http://fixhd.tv/videotar/lejatszo/6141 Baromi érdekes dolgokat mond, érdemes végighallgatni. 5-perctől. Hogyan kerülnek a megfelelő emberek a kívánt helyekre.:) Trump- nem az ő emberük, kiszámíthatatlan, nemkézben tartható, nem könnyen irányítható- Hillary a 100%-ig engedelmes... Ezért lesz Hillary a befutó. A nép többsége tudni fogja, hogy megfaggyúzott szavazás- így nehéz idők jönnek.
Harangláb
2016. március 02. 12:49
Ez döbbenet, hogy ez a két szenilis a választék...Valami nagyon nem jól működik amerikában...
Senior
2016. március 02. 12:03
Innen Magyarországról nézve, nem mindegy, hogy demokrata/republikánus, férfi/nő, fehér/fekete, öreg/fiatal, stb.? Szerintem tök mindegy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!