Nem tetszik a románoknak a románozó brit tévéműsor

2015. február 23. 13:39

A brit Channel 4 televízió bevándorlókról szóló dokumentumfilm-sorozatát kifogásoló levelet küldött Bogdan Aurescu román külügyminiszter brit kollégájának, Philip Hammondnak – közölte hétfőn a román külügyminisztérium.

2015. február 23. 13:39

A brit csatorna múlt héten vetítette a „Jönnek a románok” című sorozat első részét, amely néhány, a szigetországba érkezett, ott munkát kereső román állampolgár életéről szól. A film készítői azt is bemutatták, hogy milyen életkörülmények közül indultak Romániából szerencsét próbálni a film többnyire roma nemzetiségű szereplői.

Aurescu szerint a film igazságtalanul lejáratja a Nagy-Britanniában élő román közösséget, és ugyanazokat az általánosításokat, negatív előítéleteket terjeszti, amelyekkel egy évvel ezelőtt, a munkaerőpiac megnyitása idején riogatta a sajtó a briteket. „A Nagy Britanniában élő román közösség tagjainak jelentős része jól beilleszkedett, és szaktudásával különböző területeken egészségügy, művészet, számítástechnika, kereskedelem – hozzájárul a brit társadalom jólétének biztosításához” írta levelében a román külügyminiszter.

A 153 éves brit-román diplomáciai kapcsolatokra és a két ország stratégiai partnerségére hivatkozva Aurescu azt kérte brit kollégájától, fogjanak össze annak érdekében, hogy „véget érjen a román közösség elleni igazságtalan és indokolatlan sajtókampány”.

A Channel 4 dokumentumfilm-sorozatával kapcsolatban korábban Románia londoni nagykövete, több román parlamenti képviselő és Victor Ponta miniszterelnök is nyilvánosan kifejezte nemtetszését, vasárnap pedig több tucatnyi román tüntetett a televízió székháza előtt.

Romániában azonban nem mindenki osztja azt a véleményt, hogy a Channel 4 dokumentumfilmje „igazságtalan”, és ez ellen a hatóságoknak kell fellépniük. Az Adevarul című liberális lap egyik cikkírója „Je suis Channel 4” című írásában kínosnak minősítette a román diplomácia megszólalását és a sajtószabadság megkérdőjelezését alig néhány héttel a Charlie Hebdo szatirikus lap szerkesztősége elleni párizsi terrortámadás és az azt követő szolidaritási kampány után.

A Channel 4 műsora (Jönnek a románok) itt látható.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Maddox
2015. február 23. 14:30
Ha egy előítéletet többszöri alkalommal videóra tudsz venni, akkor az már nem előítélet, hanem tapasztalat. Ez meg egy olyan dolog, amit a románoknak kellene megérteni. Persze full kakón nekiálltak cigányozni, hogy ugye valójában nem is románokról van szó a dokumentumfilmben, ez viszont érdekes érvelés, mert cigányok mindenhol élnek, de érdekes módon csak román állampolgárokkal van probléma...
Droite
2015. február 23. 13:57
" igazsagtalan sajtokampany" meg szerencse hogy romanok szerepelnek a filmben es romanok beszelnek eletukrol. Egyebkent az a kanadas gyerek az meg fog ragadni ott kint hacsak nem csinal valami hulyeseget. 6 honapot dolgoztam en is londonban, 6 eve vagyok az USA- ban, ezek elott pedig franciaorszagban is lerantottam 4 evet meg az unio elott.
ördöngös pepecselés
2015. február 23. 13:55
az a profi munka amikor a sajtószabadság nevében cigányoznak a médiaterror ennek is mestere
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!