Tiszteletbeli magyar konzulátust avattak Nyugat-Ukrajnában

2014. december 04. 18:50

Ukrajna számíthat Magyarországra e nehéz időkben is. Magyarország következetesen kiáll Ukrajna területi egysége, állami szuverenitása mellett, és e magyar elköteleződés jele az Ivano-Frankivszk-i tiszteletbeli konzulátus megnyitása – jelentette ki Magyar Levente, a lülügyminisztérium államtitkára csütörtökön a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszkban, amikor megnyitotta Magyarország tiszteletbeli konzulátusát.

2014. december 04. 18:50

Magyarország elemi érdeke egy egységes, erős és független Ukrajna, amellyel békében lehet együttműködni – jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára csütörtökön a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszkban, amikor megnyitotta Magyarország tiszteletbeli konzulátusát.

 
Az államtitkár hangsúlyozta: Magyarországnak és Nyugat-Ukrajnának, így Ivano-Frankivszk városnak és a hozzá tartozó megyének gazdag közös történelme van, amely összekötő kapocs és erős alap az együttműködéshez. Ebben a tekintetben fontos lépés a magyar tiszteletbeli konzulátus megnyitása a nyugat-ukrajnai megyeközpontban – tette hozzá.
 
Emlékeztetett arra, hogy Ukrajna Magyarország legnagyobb szomszédja, kiemelt partnere. Az Európai Unión kívüli országok közül Ukrajna Magyarország harmadik legnagyobb gazdasági partnere.
 
A politikus hangsúlyozta: Ukrajna számíthat Magyarországra e nehéz időkben is. Kiemelte: Magyarország következetesen kiáll Ukrajna területi egysége, állami szuverenitása mellett, és e magyar elköteleződés jele az Ivano-Frankivszk-i tiszteletbeli konzulátus megnyitása.
 
Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter levélben köszöntötte a tiszteletbeli konzulátus megnyitását. Oleh Honcsaruk, Ivano-Frankivszk megye kormányzója a megnyitón emlékeztetett arra, hogy az utóbbi hónapokban ígéretesen fejlődött az Ivano-Frankivszk megye és Magyarország közötti áruforgalom.
 
Magyar Levente előzőleg az Ivano-Frankinvszk-i Vaszil Sztefanik Egyetemen megnyitotta a magyar vasárnapi iskolát, amelyben 15 helyben élő magyar leszármazott fogja tanulni ősei nyelvét. Az államtitkár tankönyvcsomagot és digitális tananyagot ajándékozott az iskolának.
 
Az államtitkár megbeszélést folytatott Ivano-Frankivszk megye vezetőivel és csütörtök este nyugat-ukrajnai üzletemberekkel találkozik, pénteken pedig Lembergben (Lviv) Andrij Szadovij polgármesterrel, a Szamopomics (Önsegély) párt elnökével tárgyal.
 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Megbünhõdte már a nép
2014. december 05. 07:16
Majd legközelebb az "erõs es független" szvobodasok betörik a tiszteletbeli konzulatus ablakait.
betamás89
2014. december 05. 01:31
Ezt kérdem én is, hogy miért kellett pont Ivano-Faszivszkiben konzulátust nyitni ?
Akitlosz
2014. december 04. 22:31
A magyarok meg le vannak ejtve! Legyenek csak jó ukrán állampolgárok és asszimilálódjanak! Aztán meg nem ártana ismerni és használni a települések magyar neveit az idegen nevek helyett. Ilyvónak hívják magyarul "Lemberget".
kamasuka
2014. december 04. 19:31
Már azt hittem a keleti részen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!