Ukrán válság: légi csapás érte Donyecket

2014. augusztus 06. 15:11

A kelet-ukrajnai konfliktus során először légi támadás érte Donyecket, az oroszbarát szeparatisták kelet-ukrajnai fellegvárát. A bombázásnak nincsenek civil áldozatai. Ukrán közlés szerint ismét tüzérségi támadások érték Ukrajna területét Oroszországból.

2014. augusztus 06. 15:11

Szerdára virradóra légi csapás érte a szeparatisták fellegvárát, a kelet-ukrajnai Donyecket. A bombázásban nem haltak meg civilek, azonban a megelőző 24 órában három civil áldozatául vált a tüzérségi támadásoknak.

Az ukrán hadsereg egyelőre nem adott tájékoztatást a légi csapás részleteiről, csak annyit közöltek, hogy „Donyeck, Luhasznk és Horlivka felszabadítására készülnek” – írja a Magyar Nemzet.

Közben Oroszország húszezer katonát vont össze az ukrán határ mentén, ami miatt a NATO aggodalmát fejezte ki.

Az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács szóvivőjének szerda délutáni közlése szerint a megelőző 24 óra alatt az ukrán fegyveres erők 18 tagja vesztette életét és 54 sebesült meg Kelet-Ukrajnában.

Andrij Liszenko kijelentette, hogy a terrorellenes művelet kezdete óta körülbelül ezer katona sebesült meg, közülük mindössze tizenketten haltak bele sérülésükbe, heten a kórházban és csak öten szállítás közben vesztették életüket.  

Azt is elmondta, hogy ismét tüzérségi támadások érték Ukrajna területét Oroszországból. Ezek közül a szóvivő kiemelte, hogy Luhanszk megyében kedden egy orosz drón felderítő repülést végzett Ukrajna légterét megsértve, majd orosz területről tüzet nyitottak egy határőregységre, amelyet négy órán át lőttek aknavetőkkel és egyéb tüzérségi fegyverekkel.

A szóvivő közölte továbbá, hogy donyecki szeparatisták elrabolták a Nemzetközi Vöröskereszt három alkalmazottját, akik az EBESZ megbízásából tevékenykednek a térségben. 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pitypang1125
2014. augusztus 07. 00:39
" „Donyeck, Luhasznk és Horlivka felszabadítására készülnek”" És kitől akarják őket felszabadítani, a saját lakósságuktól?
tango47
2014. augusztus 06. 20:56
"Közben Oroszország húszezer katonát vont össze az ukrán határ mentén, ami miatt a NATO aggodalmát fejezte ki." Az nem okozott aggodalmat ezeknek a humánus embereknek, hogy egy ország saját polgárai ellen veti be a hadseregét, és szabályosan megbombázza őket. Ukrajna = demokrácia? (vagy ezek demokratikus bombák voltak?)
tango47
2014. augusztus 06. 19:30
És a jereváni rádió mit mondott be? (Csak a tisztán látás kedvéért)
3M..
2014. augusztus 06. 19:25
Ez háborús bűncselekmény! Kijev, a nemzete ellen. Ezzel végleg elvesztették az ott élők minimális lojalitását is, Ukrajnához. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!