Berlusconi nem lesz többé miniszterelnök

2012. október 25. 11:20

Hivatalosan bejelentette az aktív politikából való távozását Silvio Berlusconi volt kormányfő az Il Giornale napilapban csütörtökön megjelent közleményében. Közölte azt is, hogy december 16-át jelölte meg pártja, a Szabadság Népe (PdL) miniszterelnök-jelöltjének a megválasztására.

2012. október 25. 11:20

„Az Itália iránti szeretetből őrültségeket és bölcs dolgokat is el lehet követni. Tizennyolc évvel ezelőtt őrületből léptem színre, ami nem volt bölcsesség nélküli, most ugyanezért inkább eggyel hátrébb lépek” – ezekkel a szavakkal jelentette be Silvio Berlusconi, hogy 1994 óta először nem ő lesz pártja miniszterelnök-jelöltje. Berlusconi hozzátette, hogy átadja a helyét a fiatalabbaknak. Utódja kiválasztásának időpontjaként december 16-át jelölte meg, akkor tarthatná a PdL az előzetes miniszterelnök-jelölti választást. Ami a volt négyszeres kormányfő jövőbeli feladatait illeti, Berlusconi azt írta, „még jók az izmaim, és van egy kis eszem is, és az vár rám, hogy tanácsokat adjak, emlékezzek, meséljek és ítélkezzek beavatkozás nélkül”. Az olasz sajtó szerint Berlusconi bejelentése nem egyenlő a politikából való visszavonulással. A 76 éves politikus-vállalkozó „nem vonul nyugdíjba”, a PdL-en belül vagy máshol „jelentős háttérszerepet” fog betölteni.

Giancarlo Galan PdL-politikus szerint Berlusconi „önfeláldozó lépése precedens nélküli az egoista olasz politikában”. Pierluigi Bersani, a Demokrata Párt (PD) főtitkára „jó hírnek” nevezte Berlusconi távozását, hangsúlyozva, hogy Berlusconi nem tett mást, mint utánozta a PD-ben már megkezdődött generációváltást. Roberto Maroni, az Északi Liga elnöke kijelentette, Berlusconi nélkül „új távlatok nyílnak” a jobbközépen. „A karizmatikus vezetőnek a miniszterelnök-jelöltségről való lemondásával lezárul a Berlusconi-korszak abszolút monarchiája. Első alkalommal egy vezető által alapított és vele egységben felnőtt párt kaput nyit a demokratikus vezetőválasztás előtt” – írta vezércikkében a Corriere della Sera konzervatív napilap.

„Berlusconi feladta”
– kommentálta a La Repubblica, hangsúlyozva, hogy „az örökös visszatérők sem tudnak szembeszállni az idő okozta kopással”. A balközép napilap szerint Berlusconi azért lépett vissza, mivel biztos a PdL vereségében a jövő tavaszi választásokon, és Berlusconi nem szeret veszíteni. Arrivederci – írta  búcsúzásként Berlusconinak az Il Giornale, a Berlusconi család birtokolta napilap. Az újság főszerkesztőjének cikke szerint azért nem szabad isten áldjont mondani Berlusconinak, mivel „nála sose lehet tudni, hátha még visszatér”. Az olasz sajtó úgy látja, Berlusconi visszalépésével a PdL-ben „megkezdődik a leszámolás”. Máris hatan jelentkeztek a párt miniszterelnök-jelöltjének Berlusconi utódjaként. A Milan szurkolói külön üdvözölték Berlusconi döntését azt remélve, hogy ezentúl a politika helyett az állandó vesztessé vált csapatra koncentrál.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
doncamillo
2012. október 25. 15:40
Azért mérget ne vegyetek rá:-)))))
kjkj945
2012. október 25. 14:52
""A II. világháború utáni Olaszország leghosszabb ideig hivatalban levő miniszterelnöke volt.[1] Három alkalommal töltötte be ezt a tisztséget: 1994-től 1995-ig, 2001-től 2006-ig, majd 2008-tól 2011-ig. Technikailag ez négy periódusnak számít, mert kormányátalakítás után – ahogy ez Berlusconi kormányával 2005-ben történt – az új kormánynak fel kell esküdnie és bizalmatlansági szavazásnak kell alávetnie magát."" ""2011. november 8-án, az eurózónát fenyegető adósságválság közepén kormánya elvesztette a parlament többségének támogatását. Berlusconi ezt követően bejelentette, hogy amint a parlament elfogadja az előterjesztett megszorításokat, lemond. Miután az olasz parlament 2011. november 12-én megszavazta megszorító intézkedéseket, benyújtotta lemondását, amit Giorgio Napolitano elnök el is fogadott.[1] November 16-án hivatalosan is lemondott tisztségéről. Bukásához jelentősen hozzájárult az EU, az EKB vezetői és Angela Merkel német kancellár politikai nyomása."" No comment!!
Finale*
2012. október 25. 14:41
Inkabb a Borgiak stilusaban ; ))
Fakutya tizedes
2012. október 25. 13:03
Majdnem szétbaszták a fejit egy szoborral a demokraták.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!