Az SNS szerint érvénytelen az MKP listája

2011. december 19. 12:46

Arra hivatkoznak, hogy Berényi József pártelnök már nem szlovák állampolgár, mivel korábban a magyarért folyamodott. Berényi minderre úgy reagált: nem kapott olyan levelet, hogy elveszítette volna szlovák állampolgárságát.

2011. december 19. 12:46

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szerint nem érvényes a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) választási jelöltlistája, mert Berényi József pártelnök állítólag már nem szlovák állampolgár, miután januárban magyar állampolgárságért folyamodott. A párt kivizsgáltatná az ügyet, ezért beadvánnyal fordult a központi választási bizottsághoz. Anton Danko, az SNS első alelnöke szerint Berényi semmilyen bizonyítékot nem mutatott arra vonatkozóan, hogy nem kapta meg a magyar állampolgárságot.

Továbbra is rendelkezem szlovák állampolgársági igazolvánnyal, személyazonosságival. Semmilyen olyan jellegű belügyminisztériumi levél utol nem ért, amely szerint elveszíteném a szlovák állampolgárságomat” – reagált a vádakra az MKP elnöke. Hozzátette: „A Szlovák Nemzeti Párt ezzel a témával csak üresen kampányol. Természetesen nem ők lesznek azok, akiknek a szavai alapján mi bármit is teszünk. Az MKP véletlenül sem fog úgy táncolni, ahogy az SNS fütyül”.

Anton Danko, az SNS első alelnöke szerint ha bebizonyosodna, hogy Berényi nem szlovák állampolgár, akkor a központi választási bizottságnak el kellene utasítania az MKP választási listájának bejegyzését. A választás után az MKP pedig bírósághoz fordulhatna. Danko azt állítja, hogy az ügy kapcsán – ha megmutatkozna, hogy Berényi magyar állampolgár – a jövőben az egész választás érvényessége is megkérdőjeleződhetne.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gombóc XVI. Artúr
2011. december 20. 10:58
"...Anton Danko, az SNS első alelnöke szerint Berényi semmilyen bizonyítékot nem mutatott arra vonatkozóan, hogy nem kapta meg a magyar állampolgárságot..." Jobb helyeken (értsd demokráciákban) nem a megvádolt bizonyítja az ártatlanságát, hanem a vádló bizonyítja a megvádolt bűnösséget...
Corporate Soldier
2011. december 19. 21:53
Csak halkan jegyzem meg: http://www.change.org/petitions/the-government-of-the-republic-of-slovakia-stop-discrimination-of-ethnic-hungarians-10-of-the-population
Panzergeneral
2011. december 19. 14:10
Szerintem meg az SNS érvénytelen - ilyen egyszerű.
novara
2011. december 19. 13:32
Sloták fronton a helyzet változatlan! Uniós képviselőink kezdeményeztek már egy rendkivüli vitanapot? Van nekik egy uniós képviselőjük is.Kapott már pofonkákat? Amerika,hallgat?Pedig ez,dekleráltan a párt általi program(pogrom)ban,magyarellenes. Nagykövet asszony,T.O.M,Charles,Paul.Vessenek egy pillantást a térképre.Persze,ne a guglisra...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!