Megbukott a szlovák kormány

2011. október 12. 09:05

Iveta Radičová szlovák kormányfő elbukott az eurós mentőcsomagot és a kormányról szóló bizalmi szavazást összekötő parlamenti voksoláson. Lemondásának benyújtása után megszűnhet a négypárti koalíció, Robert Fico ellenzéki pártja kerülhet előtérbe.

2011. október 12. 09:05

Be kell adnia lemondását Iveta Radičová szlovák miniszterelnöknek, miután a parlament nem szavazta meg az eurós mentőcsomagot, amelyet a kormányról szóló bizalmi szavazással kötött össze a kormányfő. A kedd esti voksoláson 150-ből 124 képviselő jelent meg, közülük azonban csak ötven szavazott a kezdeményezés mellett. A Bumm.sk azt írja, a miniszterelnököt delegáló Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKÚ), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Híd összes képviselője igennel szavazott, ez azonban nem volt elegendő. A Robert Fico vezette ellenzéki Smer azzal indokolta tartózkodását, hogy noha az eurósáncot támogatják, a kormányt nem, így a két voksolás összevonása nem hagyott nekik választást.

A következő lépésről a Fico szövetségesének tartott Ivan Gašparovič köztársasági elnök dönt. Bugár Béla, a Híd elnökének szavai alapján kizárható, hogy a négy pártot összefogó koalíció egyben marad, tehát feltehetőleg a Szabadság és Szolidaritás (SaS) nélkül dolgoznak tovább. Ravasz Ábel, a Publicus Slovensko vezető kutatója szerint a Smer kerülhet hatalomra nagykoalícióban az SDKÚ-val, esetleg valamelyik kis párt bevonásával.

Bár a Radicová-kormány belebukhatott az eurós mentőcsomag ügyébe, azt az új kabinetnek is meg kell majd szavaznia - jegyzi meg Ravasz Ábel. Saját EU-frakciójának korábban a Smer és az SDKÚ is beígérte a csomag megszavazását.

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2011. október 12. 18:56
"miután a parlament nem szavazta meg az eurós mentőcsomagot" Miután lemond a kormány jövő héten pedig megszavazzák.. brávó..!
gyumadar
2011. október 12. 17:21
... hát ezt a drága aszzonyt is a junijó mega jó ki mentőcsomag tette taccsra és most jöhet a szmöre.....
elfelejtette
2011. október 12. 14:09
Nagyon helyes. Most jöhet a Smer, a válság hatása inkább rajtuk csattanjon.
Vén Csataló
2011. október 12. 12:32
Érdekes. A görögök elbukják a költségvetésüket, mire megbukik a Szlovák kormány. Jó dolog ez a globalizáció...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!