Castro újra a tévében

2010. július 12. 20:32

A visszavonult Fidel Castro hétfőn megjelenik a kubai televízió képernyőjén. Az ország egykori első embere, a forradalmár és a kommunista párt vezetője 11 hónap után lesz látható ismét.

2010. július 12. 20:32
A Granma című pártlap szerint a 83 éves legendás politikus a Kerekasztal című műsorban szerepel majd és a közel-keleti helyzetről kialakított nézeteiről beszél. Fidel Castro csaknem ötven éven át vezette Kubát, azonban 2006-ban egészségügyi problémái miatt testvérének, Raulnak adta át pozícióját.
 

A Comandante ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt, viszont néhány fotó napvilágot látott róla, ráadásul a pártlapban is gyakran megjelennek írások a neve alatt. Nem tudni, hogy Castro élőben szerepel-e a műsorban, vagy pedig felvételről. A hét végén fotók jelentek meg a volt vezetőről, aki egy tudományos központban járt. Üdvözölte az elé járulókat, akik jókívánságaikkal halmozták el. Fidel Castro ismét melegítőt viselt - anno mindig katonai egyenruhát hordott. 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!