Fico lemond és ellenzékbe vonul

2010. június 23. 13:53

A távozó szlovák miniszterelnök szerdán beismerte: kormányalakítási kísérlete nem sikerült, ezért megbízatását visszaadta az államfőnek. A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), a Szabadság és Szolidaritás (SaS) és a Híd közös kormányfőjelöltje Iveta Radicová. Robert Fico pártja következetes és határozott ellenzéki politikát kíván folytatni.

2010. június 23. 13:53

Robert Fico kijelentette: „Az Irány-Szociáldemokrácia elképzelését egy stabil és erős kétpárti koalícióról nem sikerült megvalósítani. Kormányalakítási megbízatásomat ezért ma visszaadtam.” A Smer majdnem 35 százalékkal megnyerte a parlamenti választásokat, de koalíciós partner hiányában nem tudott kormányt alakítani.

Ivan Gasparovic szlovák államfő fogadja az új kormánykoalíció létrehozásáról tárgyaló négy ellenzéki párt vezetőit is. A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), a Szabadság és Szolidaritás (SaS) és a Híd közös kormányfőjelöltje Iveta Radicová (SDKU). A koalíciónak 79 képviselője van a 150 tagú parlamentben.

Fico elmondása szerint az Európai Unión belül Szlovákia gazdasága növekszik a leggyorsabban, az eladósodás mértéke pedig az uniós átlagon aluli; ezért úgy látja, a kabinet teljesítette négy éve tett ígéreteit. A távozó miniszterelnök leszögezte: tiszteletben tartja a választások eredményét, pártja pedig következetes és határozott ellenzéki politikát fog folytatni. A kormány az alkotmánnyal összhangban az új parlament megalakulása után nyújtja be lemondását. Az államfő az alakuló ülést július 8-ra tűzte ki.

Frissítés: Röviddel azután, hogy Robert Fico bejelentette kormányalakítási kísérletének kudarcát, Ivan Gasparovic köztársasági elnök Iveta Radicová ellenzéki politkust bízta meg a kormányalakítással, aki a felkérést elfogadta.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2010. június 23. 18:16
Radicováva koalíciójával kapcsolatban olyan Timosenkós előérzetem van bár ez másik ország más helyzetben..
árgyélus
2010. június 23. 15:14
nézzétek az arcát:D mi minden lehet a nadrágjában..:))
szonja91
2010. június 23. 14:31
Itt volt az ideje..
Senior
2010. június 23. 14:21
Szép kályhát "örökölt" Gasparovic vmik magyar, vagy osztrák főnemestől...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!