Így kerül amerikai lőszer az orosz mesterlövészpuskákba a Politico szerint

2023. június 19. 10:23

A szankciókat kijátszva jelentős mennyiségű nyugati lőszert adnak el orosz vállalatoknak a portál szerint.

2023. június 19. 10:23
null

Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a szankciók ellenére továbbra is eljutnak nyugati gyártmányú katonai felszerelések Oroszországba – írta a Politico.

A portál többek között beszámol egy olyan videóról, amelyet egy Telegram-csatornára töltöttek fel, és az látható, ahogy egy, a Wagner-csoport egyenruháját viselő katona az orosz gyártmányú Orsis T-5000 mesterlövészpuskát mutatja be, elmondja, hogy a fegyver nyugati .338-as kaliberű lőszert használ. Hozzáteszi, nagyon jól működik, át tud hatolni a könnyű fedezékeken, amelyek mögé az ellenség bújuk. Nyílt terepen pedig akár 1500 méteres távolságból is el lehet találni vele az ellenséget. Az Orsis T-5000-et egy moszkvai székhelyű, Promtekhnologiya nevű vállalat gyártja, amelyet az Egyesült Államok szankciókkal sújtott.

A Politico birtokába jutott iratok szerint azonban a Promtekhnologiya és egy másik orosz cég, a Tetis

több százezer lőszert szerzett be a Hornady amerikai cégtől,

amely a termékeit „Accurate” (pontos) néven forgalmazza. Egy orosz kormányzati nyilvántartásba benyújtott, 2022. augusztus 12-i keltezésű „megfelelőségi nyilatkozatban” a Promtekhnologiya azt állította, hogy 102 ezer 200 darab Hornady lőszerből álló tételt tervezett beszerezése szerepel „polgári felhasználásra”.

A benyújtott specifikációk – .338 Lapua Magnum lövedékek 285 szem tömegűek – megegyeznek a Hornady katalógusában szereplő egyik termékkel. Egy második, ugyanezen dátummal ellátott nyilatkozat egy, a Hornady által gyártott, szintén „polgári célú lőszerek összeállítására szolgáló töltényhüvelyek” tételre vonatkozik, ugyanezzel a .338 Lapua Magnum specifikációval.

A Politico szerint viszont félrevezetők ezek a leírások ugyanis a 338 Lapua Magnumot

nem vadászati felhasználásra tervezték.

Ez egy nagy teljesítményű, nagy hatótávolságú lövedék, amelyet a nyugati hadseregek fejlesztettek ki az 1980-as években, és a mesterlövészeik használták Irakban és Afganisztánban.

A portál megkereste Steve Hornadyt a szóban forgó vállalat vezérigazgatóját, aki tagadta, hogy lőszert adtak volna el Oroszországnak a háború kitörése óta.

Jevgenyij Prigozsin a Politico megkeresésére elárulta, hogy

hatalmas mennyiségű NATO-lőszerrel rendelkeznek,

amelyeket „az ukrán hadseregtől szereztek meg”. Szarkasztikus hangüzenetében Prigozsin a Politico segítségét kérte további nyugati fegyverek, többek között mesterlövészpuskák, géppuskák és gránátvetők és F-35 ös harcigépek beszerzéséhez.

A Promtekhnologiya tagadta, hogy amerikai lőszereket importált volna, hozzátették nem állnak kapcsolatban a Hornadyvel és, hogy képes megfelelő mennyiségű saját lőszert gyártani. A vállalat a Politiconak küldött e-mailben azt is közölte, hogy az Orsis puskát és a cég által gyártott lőszert „vadászati és sportcélokra” szánják, és a polgári piacon szabadon hozzáférhető.

A portál szerint nem csak az Egyesült Államokból származó lőszerek jutnak el a kelet-ukrajnai harctérre. Úgy tűnik, hogy az Európai Unióból is érkeznek töltények. A Politico cikke szerint a Promtekhnologiya október óta négy kérelmet nyújtott be 460 ezer darab „Orsis vadásztölténynek” nevezett szállítmányra vonatkozóan – a legtöbb .338 Lapua Magnum típusú.

Ezekben a Valerian nevű szlovén céget jelölték meg beszállítóként.

A Valerian céget az ukrajnai orosz invázió előestéjén alapította

7500 eurós kezdőtőkével Gasper Heybal, aki korábban az amerikai Voodoo Tactical katonai felszereléseket gyártó cégnél dolgozott. A Valerian a honlapon azt írja: „Célunk, hogy felszereljük önt a küldetésére, bármi legyen is az, és bárhová is megy”. A vállalat ugyanakkor visszautasította, hogy lőszert adna el Oroszországnak.

Egy szlovén diplomata elmondta, hogy a Valerian soha nem kért engedélyt fegyverek vagy lőszerek Oroszországba történő exportjára, bizonyos „egyedi alkatrészeket” szállított Kirgizisztánba. Az Európai Bizottság egyik tisztviselője nem kívánt nyilatkozni a kérdésben, mondván, hogy a szankciók végrehajtása a tagállamainak hatáskörébe tartozik.

***

Nyitókép: Silas Stein / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
johann07
2023. június 20. 13:31
Ez az ukrajnai izé,pont nem az, aminek mi látjuk,hisszük.
Salamander
2023. június 19. 21:45
A pénznek nincs és nem is volt szaga.
Tarpibp
2023. június 19. 20:07
Az olaj sem lesz orosz, melyet a tengeren fejtenek át.
Unknown
2023. június 19. 16:43
A legkirályabb (gecibb) akkor vagy, ha mndkét ellenfélnek te adod el a fegyvert! Ez az igazi ügyes! ( régen gecinek mondták)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!