Ezzel magyarázta a szlovák külügyminiszter Magyarországgal kapcsolatos kirohanásait

2023. március 16. 12:12

Rastislav Káčer volt az, aki korábban azt mondta, „ha Putyin sikeres lett volna Ukrajnában, Magyarországnak már területi követelései lettek volna Szlovákiával szemben”.

2023. március 16. 12:12
null

Hosszú interjút adott a szlovák Denník N-nek Rastislav Káčer megbízott szlovák külügyminiszter, aki az elmúlt hetekben többször is azzal került címlapokra, hogy azt mondta, 

ha Vlagyimir Putyin sikeres lett volna Ukrajnában, Magyarországnak már területi követelései lettek volna Szlovákiával szemben”.

Az interjúban kitértek erre a részletre is, a szlovák diplomácia vezetője úgy fogalmazott, soha nem mondta Magyarországgal kapcsolatban, hogy megtámadná Szlovákiát. Úgy folytatta, azt sem gondolta, hogy Magyarország valaha is megtámadná az országot katonailag.

Erre az interjúkészítő megjegyezte, hogy „ön azt mondta, hogy területi követelésekkel fognak fellépni”. Káčer erre azt felelte, hogy „de ismét visszatérek az 1939-es tapasztalatainkhoz. Csehszlovákia nem Hitlеr ellen harcolt, és a bécsi döntőbíráskodás nem harc volt. Ez egy döntőbírói döntés volt, amikor a szövetségesek egyszerűen eldobtak minket”.

A Dennik N munkatársa megjegyezte, nem 1939 van, valamint Szlovákia és Magyarország is a NATO része. Káčer válasza annyi volt, „mi van akkor, ha a NATO-ban vagyunk?” Az interjú végén a szlovák külügyminiszter úgy reagált,

ő a külügyminiszter és köteles kissé paranoiásnak lenni, és rossz forgatókönyveket elképzelni.

Nyitókép: Rastislav Káčer Facebook-oldala 

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2023. március 30. 10:39
1920-ban meg minket trancsíroztak szét. Hogy mást ne mondjunk, a ti fővárosotok is egykor Magyarország egyik nagyvárosa volt.
paperfellow
2023. március 17. 04:27
És most lapozzátok a tankönyv ötödik oldalára gyerekek, a történelem előtti idők fejezethez. 1988-ban. . .
Szabo107
2023. március 16. 18:33
Ez a szánalmas ovis hiszti gép a szlovák külügyminiszter? Nagyon gáz...
amca
2023. március 16. 17:49
Idióta tóót. Viszont nem kötelező idiótának lenni., Te viszont élvezed. Lépj be a Roncsmentumba. Ott vannak ilyen 2elemis Bangónék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!