Itt az útikalauz szerelmeseknek, a szex tiszta értelmét keresőknek és Isten szerelmeseinek

2023. február 18. 07:20

A legtöbben azt hiszik, a kereszténység tabusítja a témát, netán csupa rosszat gondol a testről és a szexről. Birgit és Corbin Gams Szent II. János Pál vonatkozó tanítását feldolgozó könyve kíméletlenül rácáfol minderre. A kötet már magyarul is elérhető, a szerző házaspár szombaton Budapesten tart átfogó előadást a témában.

2023. február 18. 07:20
null
Vágvölgyi Gergely
Vágvölgyi Gergely

Amikor tombol bennünk a szerelem, úgy érezzük, nincs szükség különösebb útmutatásra – nagy lánggal égnek bennünk az érzések, a csillagokat is lehoznánk az égről, csak szívünk kedvesére tudunk gondolni. Vajon tényleg elengedhetjük magunk mellett a szükséges útmutatókat?

A kereszténység tanításában – a közhiedelemmel ellentétben – az emberi testnek nem csak „A bűn” című fejezetben van helye. Sőt, a keresztény teológia sokkal többre tartja a testet, mint a legtöbben gondolnánk. Szent Pál apostol egyik (korintusiaknak írt) levelében egyenesen így fogalmaz: „Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok?” Hasonló a helyzet a szexualitással is: míg a felületes, tájékozatlan szemlélő talán úgy véli, a kereszténység szerint a szex rossz, legfeljebb akkor engedélyezett, ha a gyermeket szeretnénk, az egyházi tanítás ennél sokkal összetettebb és szebb.

Az a tanítás, amit a legátfogóbban az egyháztörténet egyik legnagyobb hatású pápája foglalt össze a maga teljességében: Szent II. János Pál vonatkozó tanítását összefoglalóan a test teológiájaként említjük, s mára ennek az iskolának kiterjedt szolgálói hálózata van világszerte, melynek tagjai arra törekednek, hogy ezeket a kincseket a maguk teljességében és hitelességében ismertessék meg sokakkal. 

E mozgalomnak Magyarországon is szép számmal akadnak követői, akik a TestTeo csapat tagjaiként szerveznek konferenciákat, lelkigyakorlatokat, a közelmúltban pedig az ő közreműködésükkel került kiadásra magyar nyelven a párKatt.hu jóvoltából egy könyv a test teológiájának legismertebb európai szakértőinek tollából. A szerzők – Corbin Gams német teológus, az „európai Christopher West” és felesége, Birgit – a heiligenkreuzi pápai főiskolán vezetik a test teológája képzést és tartanak előadásokat a témában. Az Útikalauz szerelmeseknek című könyv nem csak összefoglalja és közelebb hozza a mai olvasókhoz II. János Pál pápa tanítását, de mindennek gyakorlati aspektusát is feltárja. Aki kezébe veszi a kötetet, azt hamar magával ragadhatják a hétköznapi életből vett találó példák, az egyértelmű hasonlatok, az egyszerűen megfogalmazott és mégis mély teológiai igazságok, a mai világ jelenségeire reflektáló meglátások.

Birgit és Corbin Gams szombaton Budapesten mutatja be könyvét és tart átfogó előadást a test teológiájáról Útikalauz mindannyiunknak - Isten testünkbe írt üzenetéhez címmel. Az esemény helyszíne a Párbeszéd Háza (1085 Budapest, Horánszky utca 20.), időpontja 2023. február 18. (szombat) 16.00. További információk itt találhatók, regisztráció pedig itt lehetséges.

 találhatók, regisztráció pedig .

A test teológiájának témája a maga konkrét voltában az emberi szexualitás és az önajándékozó szeretet, tágabb aspektusban pedig nem kevesebb, mint az, hogy mit is jelent embernek lenni. Az alaptézis mindannyiunk elemi szükségletére reflektál: emberként nem élhetünk szeretet nélkül. Ez a mindent elsöprő vágy, amelyre – miként a szent pápa tanította – Isten teremtett minket, felveti a kérdést, hogy valójában milyen is a szeretet, azaz, mivel Isten maga a szeretet, milyen a Teremtő. A teológia e területét remekül ismerő Gams-házaspár így fogalmaz: „A szeretet a másiknak ajándékozza magát. A bűnös vágy használja a másikat. A szeretet ad. A bűnös vágy elvesz.” Ezt nevezi II. János Pál pápa a szexualitás második felfedezésének. „Szexelni bárhol lehet: egy kis szerelmi viszony, egyéjszakás kaland, internetes szex, önkielégítés… Mindez azonban csak olcsó élvezet ahhoz a teljességhez képest, melyet az Isten eredeti terve szerinti szexuális egyesülésben tapasztalhatunk meg.”

A könyv magyar nyelvű kiadásának lektora (Makkné Kende Adrienn, a TestTeo.hu csapat tagja) a kötettel kapcsolatosan így fogalmaz: „mindenkinek jó szívvel ajánljuk a könyvet, aki szeretné megérteni mély vágyait, szeretne Isten tervének fényében rátekinteni emberségére, szexualitására”.

Izgalmas útra fel, útikalauzt vigyünk magunkkal!

Corbin és Birgit Gams: Útikalauz szerelmeseknek – II. János Pál pápa, A test teológiája a gyakorlatban
PárKatt Könyvek, Budapest, 2022

Útikalauz szerelmeseknek – II. János Pál pápa, A test teológiája a gyakorlatban PárKatt Könyvek, Budapest, 2022

Nyitóképünk illusztráció, forrása a Pixabay. 

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I_Isti
2023. február 19. 10:35
A vallásos bigott fanatikus gondolkodásmóddal az a legnagyobb probléma, hogy nem valóságra épül. Például a te esetedben nem vagy képes a mondatokból kiolvasni azt, amit _tényleg_ leírtam, csak a saját vallásos bigott fanatikus gondolkodásmódodat vetíted ki. Az én esetemben egyébként a "megtérés" egy konkrét időpont volt, amikor tök személyesen elmondtam Istennek, hogy 1) hiszek a bibliában. 2) hiszem, hogy Jézus krisztus az ő fia, - sőt, hogy szűztől született, 3), és hogy bűnös ember vagyok, 4) de vágyom arra, hogy az a tényleges öröm, ami az istentiszteleteken részt vevők arcán látszott, az enyém lehessen. Ekkor, ráadásul az istentisztelet elején, a dicséret után - Isten ténylegesen megváltoztatott, újjászült. Azonnal tudtam, hogy az életem véglegesen és teljesen megváltozott, és hogy én magam is megváltoztam. Amikor - szokásosan - az istentisztelet végén felszólították azokat, akik még nem tértek meg, nem születtek ujjá, hogy térjenek meg, gyakorlatilag extázisban, önkívületi állapotban mentem ki megtérni. Ráadásul az egész istentisztelet alatt elhangzott prédikáció nekem szólt. Az életem legnagyobb problémájára adott válasz volt. Ezek után történt az, hogy bemerítkeztem úgy, ahogy Jézus Krisztus meghagyta a tanítványainak. "így illik _nekünk_ minden igazságot betölteni". És mindez után történt az, hogy egy éjjel bejött a szobámba egy fényes alak. Azt mondta, hogy "gyere velem" mondtam neki, hogy az nem lehet, mert én bűnös ember vagyok. Erre azt mondta, hogy "Az én atyám már minden bűnödet megbocsátotta". Ere én visszakérdeztem, hogy mi az, hogy "a te atyád?" Talán a "mi Atyánk" és különben is, mióta mondják az angyalok azt, hogy Isten az ő apjuk? és, mikor bocsátotta meg a bűneimet, amikor még csak nemrég is követtem el bűnöket? Erre végiggondoltam, és kérdeztem: Amikor bemerítkeztem? A válasz az volt, hogy régebben. Amikor megtértem? A válasz az volt, hogy régebben. Utána végiggondolva, hogy a születésem és a megtérésem között nem volt semmilyen olyan esemény ami miatt Isten megbocsáthatta volna a bűneimet, ezért csak egy lehetőség marad: Isten Jézus Krisztus keresztáldozata időpontjában bocsátotta meg a bűneimet. Ezek után, vegyél elő egy Bibliát, és cáfold meg ezt az állításomat, és nem a vallásos hülyeségeidet lásd bele abba, amit írtam, hanem konkrétan azt, amit írtam! Mikor bocsátotta meg Isten a bűneinket?
budapesti
2023. február 18. 21:13
Igen, az a Jézus váltott meg, aki majd elítél téged, amiért nem kellett az igazság. Ő sosem tanította azt, hogy "higgyetek bármiben" és tegyetek bármit", mert "akármit is tesztek, úgyis üdvözültök". Ezt csak te találtad ki.
raber
2023. február 18. 11:52
Erről a házaspárról még nem hallottam, de Christopher West ultragáz. Különösen, amikor a "részletek aprólékos szabályozásához" ér. Minden spontaneitást kilúgoz, ettől a gondolkodásmódtól minden fiatal futóra fogja a dolgot.
Rocktoberi
2023. február 18. 10:48
Az igazán fejlett tudtatú libsik-mint Gréczy- ezt egyedül is át tudják élni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!