Volt lengyel védelmi miniszter: A kormány is fontolóra vehette Ukrajna felosztását a háború kezdetén

2023. január 23. 20:18

A lengyel miniszterelnök arra kérte az ellenzéket, hogy határolódjanak el Radosław Sikorski kijelentéseitől.

2023. január 23. 20:18
null

Radosław Sikorski szerint a Lengyelország keleti határán átívelő, oroszok által kiváltott háború kezdetén a Jog és Igazságosság kormánya lehetővé tette volna Ukrajna felosztásának lehetőségét – idézte a Wprost című lengyel lap az egykori védelmi minisztert, aki hétfőn a Gosc Radia ZET című műsorában vendégeskedett.

– fogalmazott a beszélgetés során Sikorski.

A védelmi tárca vot vezetője a lengyel kormány háborús politikja mellett a közelgő parlamenti választásokon való indulásával kapcsolatos kérdésekre is válaszolt.

„Volt egy pillanatnyi bizonytalankodás”

Az Ukrajna felosztásával kapcsolatos kijelentéséhez hozzátette, hogy „a háború első tíz napjában, amikor még senki nem tudta, mi hogy alakul,

– idézte fel Sikorski, aki Donald Tusk kormányában külügyminiszteri feladatokat is ellátott.

„Radosław Sikorski nyilatkozata nem különbözik az orosz propagandától”

A vot védelmi miniszter nyilatkozatára Mateusz Morawiecki miniszterelnök is reagált a Twitter-oldalán. A lengyel kormányfő azt írta: „Radosław Sikorski nyilatkozata nem különbözik az orosz propagandától”. Ezzel vélhetően Dmitrij Medvegyev korábbi, Ukrajna felolsztásával, valamint „Lengyelország és Litvánia birodalmi ambícióival” kapcsolatos kijelentéseire utalt.

Morawicki szerint

„Elvárom, hogy ezeket a gyalázatos kijelentéseket visszavonják. Felszólítom az ellenzéket, hogy határolódjon el Radosław Sikorski kijelentéseitől” – hangsúlyozta a lengyel miniszterelnök.

Mateusz Morawiecki bejegyzését alább olvashatják:

Nyitókép: JOHN THYS / AFP

 

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dezsőke
2023. január 24. 12:34
ukrajna felosztásához egy nagy vonalzó kell (?) nincs nagy vonalzójuk....
masikhozzaszolo
2023. január 24. 11:00
Szétszedtem fejben. Az UK és a Rajna felosztását. Nem is rossz ötlet!
Reszelő Aladár
2023. január 24. 10:19
Zajlik a kampány. Nálunk Európa Egyesült Államok volt az ajánlat, náluk az USA 5x-edik tagállami státusz. Csak azt felejtik el, hogy se tanácskozási, sem szavazati jogot nem kapnak. Ha pedig az érdekek úgy kívánják, simán odadobják őket a ruszkiknak. Csak mi olvasunk törikönyvet?
Gordon.
2023. január 24. 09:34
Ennek a "az oroszok csak visszafoglalták a lengyelektől azt a területet, ami korábban az övék volt" féle "igazságnak sajnos véres a torka. Az a bizonyos terület (kb az 1. világháború utáni Curzon vonalig) nem volt eredetileg sem orosz, csak oroszok által erőszakosan elfoglalt, zömében lengyel terület kb 100 évvel korábbról, a napoleoni háborúk idejéből. Még Lenin megpróbálta visszafoglalni (sikertelenül), majd a 2. világháború után a terület a SZU birtokába került, így lett Ukrajna része, ami maga is a SZU része volt. Hogy ma a terület jogosan kihez kellene tartozzon, az vitatható kérdés, sok más hasonló területhez Európában, a háborúk után meghózott határok kérdésének okán. Tény viszont, hogy Ukrajna számára ezeknek a kérdéseknek a felvetése (a saját területük rovására) az éppen folyó önvédelmi élet-halál harc idején nem kimondottan időszerű és aktuális. Az 1. és 2. világháború következményeinek sebei ma is fájnak...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!