Jávor Benedek állítja, nem rendítette meg a Párbeszédet, hogy párttársai sorra a DK-ba távoznak

2023. január 27. 17:00

Pedig a Párbeszéd részéről korábban kannibalizmust emlegettek Gyurcsányék kapcsán.

2023. január 27. 17:00
null
Joó István
Joó István

„Egyáltalán nem rendíti meg a Párbeszédet Kocsis-Cake Olivio pártigazgató és Kenéz István Pest megyei alelnök távozása a Demokratikus Koalícióba, megyünk tovább, tesszük a dolgunkat” – fejtegette a Mandiner érdeklődésére Jávor Benedek, a Párbeszéd tagja, aki épp a szintén párbeszédes Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzati brüsszeli kirendeltség-vezetőjeként dolgozik.

Előzmény: január 20-án Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd pártigazgatója minden átmenet nélkül, váratlanul átigazolt Gyurcsány Ferenc pártjába. „A DK bebizonyította, hogy képes új stratégiát adni, fegyelmezetten működni, alternatívát nyújtani az Orbán-rendszerrel szemben” – magyarázkodott az expárbeszédes a Facebook-oldalán.

Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára egyébként azzal hálálta meg az expárbeszédes pártárulását, hogy néhány napja az általa „vezetett” árnyékkormányban is helyet szorított neki; ő lett a környezetvédelmi árnyékállamtitkár.

Megélhetési politikusok és gyurcsányi kannibalizmus

A Párbeszéd aztán kannibalizmusnak nevezte, hogy pártigazgatóját elszipkázták, országgyűlési képviselőjük, Mellár Tamás pedig Kocsis-Cake-t „megélhetési politikusnak” bélyegezte a hűtlenségéért. Utóbb Kenéz István, a Párbeszéd Pest megyei szervezetének alelnöke is „elröppent a fészekből”, s szintén Gyurcsányéknál kötött ki.

Ugyanakkor Jávor Benedekről is rebesgetik, hogy távozik a DK-ba; ezzel a pletykával is szembesítettük a politikust. Jávor elismerte a Mandinernek, hogy maga is sokszor hallotta mostanában ezeket a feltételezéseket, amiket azonban cáfolt. Kisség ingerülten: „Ne szórakozzanak velem – fakadt ki –, ez eljes abszurdum. Soha sem volt szó arról, hogy átmenjek a DK-ba, a DK sem keresett, én se mennénk, és ez így is marad. Nem tudom, ki terjeszti ezt az álhírt, ennek a fake newsnak az a változata sem igaz, hogy a DK megkeresett és én elutasítottam.”

Nyitókép: Facebook

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LancelotDuLac
2023. március 14. 07:24
Jávor Benedek állítja, nem rendítette meg a Párbeszédet, hogy párttársai sorra a DK-ba távoznak persze hogy nem, eddig voltak hárman, most meg ketten xDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Tehetős Totó
2023. január 29. 05:20
Hulljon a férgese! De mind az....
machet
2023. január 28. 20:36
Párbeszéd?Papíron létező formaság.A nyugati g...k kihelyezett tagozata.
Sün Balázs
2023. január 28. 19:45
Bence! Tudod, nem zörög haraszt....... Várjuk a fejleményeket. A süllyedő hajón fogsz maradni, már most is Mellár kellett a Párbeszédnek a frakció alakításhoz. Fúj!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!