Nem lehet megtiltani a melegházasságot a szlovén alkotmánybíróság szerint

2022. július 09. 19:23

A parlamentnek hat hónapja van módosítani az erre vonatkozó jogszabályt.

2022. július 09. 19:23
null

Nem egyeztethető össze az alkotmánnyal az azonos neműek házasságának és a gyermek örökbefogadásának tilalma a szlovén alkotmánybíróság szerint – jelentette pénteken a szlovén közszolgálati televízió (RTV).

A testület hat hónapot adott a parlamentnek, hogy módosítsa a diszkriminatív jogszabályt.

Az alkotmánybíróság két azonos nemű házaspár alkotmányjogi panasza alapján tárgyalt az ügyben. A pároknak nem engedélyezték a házasságkötést az anyakönyvi hivatalban, és nem kerülhettek fel az örökbefogadásra jelentkező szülők listájára. A bíróság az utóbbival kapcsolatban rámutatott, hogy határozata „nem vezet be örökbefogadási jogot”, mindössze annyit jelent, hogy a jogalkotónak szem előtt kell tartania a diszkrimináció tilalmát, és lehetővé kell tennie az azonos nemű partnerek számára, hogy örökbefogadásért folyamodhassanak.

Korábban a szlovénok többsége elutasította a melegházasságot

A szlovén parlament még 2015 márciusában szavazta meg az azonos neműek házasságát legalizáló törvényt, akkor a jogszabály egyben megteremtette a párok örökbefogadási jogát is.

A Koalíció a gyermekekért civil szervezet a katolikus egyház támogatásával nem sokkal ezután aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy népszavazást kezdeményezzenek a törvényről. A 2015. december 20-án megrendezett referendumon a szlovének többsége elutasította az azonos nemű párok közötti házasságot engedélyező törvényt.

A parlament 2016 áprilisában ismét napirendre vette a törvényt, és újraírta azt. Eszerint

azonos neműek nem köthetnek házasságot, csak bejegyzett élettársi kapcsolatban élhetnek,

de ugyanazokat a jogokat élvezik, mint a házasságban élők, az örökbefogadás és a mesterséges megtermékenyítés kivételével.

Szlovéniában a törvény 2006 óta engedélyezi a bejegyzett élettársi kapcsolatot az azonos neműek között, valamint az örökbefogadási jogot, ha a gyermek valamelyik fél korábbi kapcsolatából származik.

(MTI)

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kailniris
2022. július 10. 09:22
Kénytelenek aláfeküdni a gender propagandának, különben az ekb nem vesz szlovén állampapírt.
Chardonnay99
2022. július 10. 09:14
Példát kaptunk a jól működő, nyugatias demokráciából, ahol egy bíróság felülírja a népakaratot. Remélem Szlovénia kapcsol, és útilaput köt ennek a balos bagázsnak a talpára. Hiába a baloldal, öl, butít, nyomorba dönt.
hegyivadász
2022. július 10. 08:01
Szóval az Alkotmánybíróság felülírhatja egy népszavazás eredményét? Ez ám a példamutatóan demokratikus gyakorlat.
Zulu87
2022. július 10. 04:44
Remélem hamarosan vihetem hozzájuk az ovisomat átoperáltatni. Úgyis annyi jót meséltek neki erről az oviban a szakállas dajkák szivárványos otthonkában ;) Amúgy meg 30 éve még jugók voltak, lesajnált balkániak, most meg már a fejlett nyugat. Albánia is hamarosan leköröz minket mindenben hála a ruszki mintára üzemeltetett korrupt, tolvaj államnak és mini szterelnöknek. Akkor fogjuk ausztria sarkát taposni, amikor azok leköröznek minket, mert utolérni banglades szinvonalát fogjuk, de azt nagyon gyorsan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!