A brit hadsereg főparancsnoka a harmadik világháborút emlegette egy beszédében

2022. június 19. 11:29

„Mi vagyunk az a generáció, amelynek fel kell készítenie a hadsereget arra, hogy ismét Európában harcoljon” – mondta Sir Patrick Anders.

2022. június 19. 11:29
null

Nagy-Britannia hadseregének legfőbb tábornoka a csapataihoz intézett beszédében azt mondta, hogy készüljenek fel Vlagyimir Putyin orosz elnök seregeinek legyőzésére egy európai szárazföldi háborúban – számolt be a Daily Mail.

Sir Patrick Sanders tábornok, aki a héten vette át a brit hadsereg főparancsnokságát, figyelmeztette a katonákat, hogy

Mindezt Oroszország Ukrajna elleni inváziójával magyarázta. Sanders egyenesen egy harmadik világháborút emlegetett – írta a portál.

„A bizonytalanság új korszakába léptünk”

A brit csapatokhoz címzett üzenetében úgy fogalmazott: „Én vagyok az első vezérkari főnök 1941 óta, aki úgy vette át a hadsereg parancsnokságát, hogy egy háború dúl Európában, amelyben egy kontinentális hatalom is részt vesz.

– hangsúlyozta a frissen kinevezett tábornok.

Sanders arról is beszélt, hogy

Majd felidézte, hogy „Putyin ezen a héten megfenyegette a NATO-tagországokat és kigúnyolta a volt szovjet államokat azzal, hogy kijelentette: »A történelmi Oroszország részei«”.

Nyitóképen Sir Patrick Sanders tábornok Yuichi Takada-val. Fotó: MARTIN BUREAU / AFP

 

 

Összesen 137 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
confitür
2022. június 21. 14:42
Az amerikaiak azon dolgoznak,hogy összejöjjön a harmadik,a Britek meg asszisztálnak hozzá. Remélem,ha lesz harmadik világháború, akkor az Egyesült Államok területét fogja sújtani a legnagyobb mértékben.
Felix Leiter
2022. június 20. 16:41
Na, pont az ilyen idiótáktól mentsen meg bennünket a jó isten... Az ilyenek miatt törnek ki a háborúk.
kova63
2022. június 20. 14:03
Hát, nagy a szája neki. Eddig ezt a háborút úgy vívták, hogy betartottak bizonyos szabályokat, bármilyen fájdalmas is ez a háború... azért még a szorítón belül zajlik és egyelőre megválogatott eszközökkel. A harmadik világháborút bölcsebb elődei sem kockáztatták meg. De az ipse nem oszt nem szoroz... A háborúbamenésről nem ő dönt. Ő csak kutya akinek az ellenség láttán habzik a szája meg tépi a pórázt, hogy jó legyen a gazdinál. Az aggasztó az, hogy a gazdáinál is az elhülyülés tüneteit vélem felfedezni...
APESZ72
2022. június 20. 13:50
Már miért kellene nekünk az Angolszász hatalomért, jólétért harcolnunk? Talán mert 30 éve fosztogatnak minket is? Talán mert fizetnek havonta 150 nettót a rabszolgáknak, amiből megvehetjük a termékeiket is? ( náluk a drogos semmirekellő is több segélyt kap) Talán mert tönkreteszik a földet? Talán mert rasszisták és tönkreteszik Afrikát ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!