Kunhalmi Ágnes szerint csak azért vette el a baloldal a 13. havi nyugdíjat, mert leváltották őket

2022. március 26. 08:43

Az MSZP társelnöke szerint a szavazópolgárok döntése miatt törölték el a 13. havi nyugdíjat, holott azt az MSZP szavazta meg.

2022. március 26. 08:43
null

Kunhalmi Ágnes az ATV Egyenes beszéd című műsorában nyilatkozott úgy a napokban a 13. havi nyugdíjról, hogy azt a szocialisták vezették be, és 

azért nem folyósítottuk tovább, mert leváltottak bennünket”.

Nem egészen úgy volt az

Ám mint az Origo emlékeztet: a 2008-as világválság rövid úton térdre kényszerítette a magyar gazdaságot, az akkori baloldali kormány sorozatos hibái miatt jelentős és gyors kiigazításra volt szükség.

Számos jóléti lehetőség megszüntetése, korlátozása mellett eltörölték például a 13. havi nyugdíjat, mégpedig két lépcsőben. Előbb, 2008 végén szigorították a juttatás feltételeit és korlátozták az összegét. Ezután, 2009 márciusában a kormány újabb törvénytervezetet nyújtott be, amely már a 13. havi nyugdíj teljes megszüntetését irányozta elő. Mind a két jogszabályt – szemben Kunhalmi Ágnes állításával – az MSZP készítette elő, mégpedig Gyurcsány Ferenc vezetésével.

A 13. havi nyugdíj eltörlését végül 2009 májusában szavazta meg a törvényhozás, s akkor már Bajnai Gordon volt a kormányfő. A juttatás 2009. július elsejével szűnt meg. A választók egy évvel később, 2010 tavaszán váltották le a baloldalt.

Márki-Zay Péter szerint veszélyes a 13. havi nyugdíj bevezetése

A Magyar Nemzet cikke szerint a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje egyszerre több fronton intézett támadást. Bővebben...

Nyitókép: atv.hu 

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
akovesi
2022. március 27. 07:43
Ez hülye, mint a beton...
zuriktodor
2022. március 26. 17:43
Azért vezettétek ki, mert előrevalóbb volt a sarc fizetése, mint a nép.
buvu
2022. március 26. 16:05
Imádom Ágikát, fantasztikus! Mindig jobb a kedvem, amikor megszólal.
jeti
2022. március 26. 15:04
Egyszerűen azért, mert amennyiben megmondja az igazságot, akkor a befektetők csődbe vitték volna az országot
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!