Kijev és Lviv körzetében végrehajtott nagy pontosságú csapásokról számolt be az orosz katonai szóvivő

2022. március 27. 12:18

Konasenkov azt állította, hogy az orosz légierő az éjszaka folyamán 67 ukrán katonai létesítményt, a légvédelem pedig 18 ukrán drónt semmisített meg.

2022. március 27. 12:18
null

Kijev és Lviv körzetében található ukrán katonai objektumok nagy pontosságú fegyverekkel történt megsemmisítéséről számolt be vasárnapi hadijelentésében Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. Tájékoztatása szerint az orosz fegyveres erők szombaton nagy hatótávolságú precíziós légifegyverekkel megsemmisítettek egy nagy üzemanyagbázist Lviv közelében. Emellett, mint mondta manőverező robotrepülőgépekkel megsemmisítették a lvivi rádiójavító üzem műhelyeit, ahol Sz-125-ös légvédelmi- és Tor föld-levegő rakétarendszereket, valamint az ukrán légierő radarállomásait, a rádioelektronikai harc eszközeit és a harckocsik célzóberendezéseit javították és korszerűsítették.

A tábornok azt mondta, hogy a Kijevtől 30 kilométerre délnyugatra található Pleszecke településen nagy hatótávolságú, tengerről indított precíziós fegyverekkel megsemmisítettek egy raktárat, amelyben Sz-300-as és Buk föld-levegő rakétarendszerek rakétáit tárolták. Konasenkov azt állította, hogy az orosz légierő az éjszaka folyamán 67 ukrán katonai létesítményt, a légvédelem pedig 18 ukrán drónt semmisített meg.

A donyecki és a luhanszki szakadár területek népi milíciájának közlése szerint az ukrán fegyveres erők az elmúlt 24 órában 89 főt veszítettek a Donyec-medence területén, további 18-an pedig letették a fegyvert. Az orosz katonai szóvivő által ismertetett összesítés szerint egyébként az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 289 pilóta nélküli légi járművet, 1656 harckocsit és páncélozott járművet veszítettek.

(MTI)

(Fotó: Sűrű, fekete füst száll a magasba egy orosz légicsapást követően a nyugat-ukrajnai Lvivben 2022. március 26-án. MTI/PAP/Wojtek Jargilo)

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kafabatka
2022. március 28. 01:28
Ukrajna felosztása? Abszurdum! Kárpátalja vissza? Akkor már Erdélyt is! Meg a Felvidéket. Délvidék és Alpokalja? Ebből európai háború következne,nem osztozkodás! Magyarországot szétmarcangolnák a szomszédok megelőzve a bajt. Szatirikus röhögőgörcs fogott el. Meg az aggódásé. Túl sok az ellenségünk,és az mind a szomszádságunkban van. Nehéz ezt megérteni? Szerelemben és háborúban nincs pardon,nincs V4-ek. A lengyel-cseh-szlovák már más táncot jár. Érdek van. És körülöttünk mindenki a magyaroktól tart. Avagy a revíziótól. Mert háborúban,főleg ha sikeres,megnő az étvágy. Ja,és mindenhol vannak szélsőségesek,akik újjal fognak mutatni ránk,a "bűnös" népre. Nem lehet kétségünk afelől,hogy ez a nézet gyorsan elburjánozna az "oroszbarát" titulussal. Tény,hogy mostanság nem a Zajos-Márkira van szüksége a magyar népnek.
foldizs
2022. március 27. 19:27
"a légvédelem pedig 18 ukrán drónt semmisített meg" Az ukránoknak volt még 18 drónjuk?
Jajdejónekünk
2022. március 27. 17:46
"A tábornok azt mondta, hogy a Kijevtől 30 kilométerre délnyugatra található Pleszecke településen nagy hatótávolságú, tengerről indított precíziós fegyverekkel megsemmisítettek egy raktárat" Az eredeti cél Kijevben volt, de a 30 km-es szórás az orosz fegyverek között nagy pontosságúnak számít. (csak viccelni próbáltam, bocsánat, ha valakit megbánt)
Ben Jeremiah
2022. március 27. 16:13
Gyökerek. Mi az, hogy Kijev és Lviv? Magyarul Kijev és Lemberg, vagy sznobul Kiiv és Lviv. De egyik így, másik úgy az keményen igénytelen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!