Drogellenes rasszizmus – Az Alapjogokért Központ szemléje

2021. október 18. 12:12

Az Alapjogokért Központ szemléje a politikailag korrekt hírekről.

2021. október 18. 12:12
null
Alapjogokért Központ
Alapjogokért Központ

„Hűséges olvasóink jól tudják már, hogy a fehér felsőbbrendűségnek és a rasszizmusnak számtalan formája van. A haladó oldal korábban már kirekesztőnek bélyegezte a matematikát, az úszást, a tejfogyasztást, a környezetkárosítást és a környezetvédelmet is. Azonban a héten Lord Simon Woolley a brit kormány korábbi tanácsadója kifejtette, hogy a kábítószerfogyasztást tiltó és büntető törvények is rasszisták. Természetesen nem azért, mert csak színesbőrű emberekre vonatkoznának, hanem azért, mert több feketét tartóztatnak le. De ez hogyan lehetséges?

Dr. Marci Bowers vaginaplasztikai szakember és Erica Anderson klinikai pszichológus, bár a transznemű közösség tagjai, sajnálatos dologra szánták el magukat: felszólaltak a gyermekek nemi átalakítása ellen. A hormonkezelések és nemi átváltoztató műtét súlyos és sok esetben visszafordíthatatlan testi‒lelki következményeiről nyilatkoztak, véleményüket pedig a The New York Times-ban is le akarták közölni! Hiba volt.

Végre elérkezett a Harry Potter homoszexuális átirata is színmű formájában, a „Dumbledore is olyan meleg”! A történet egy kisfiúról szól, akinek sem az iskolatársai, sem a szülei, sem önmaga nem elfogadók a homoszexualitással kapcsolatban – csak tanára, de ő is kizárólag titokban. A mű nem burkoltan a homoszexuálisok és a homoszexualitás elnyomásáról szól, és egyben visszavágás J. K. Rowlingnak, amiért nem értett egyet a nemsemleges mosdók kialakításával és a nemet átváltoztató műtétekkel.

Hatalmas felháborodást váltott ki a közösségi médiában Tiffany Huebner rúdtáncoktató hirdetése, mely szerint már hétéves gyerekeknek is oktatná az erősen szexualizált sportot. Az indulatokat tovább fokozta, amikor kiderült, hogy Tiffany férje, Maxvwell Garett Huebner elítélt szexuális bűnelkövető. Az aggódó közösségimédia-felhasználók szerint ez az eset is bizonyítja, hogy rendkívül veszélyes következményekkel járhat a gyermekek túlságosan korai szexuális felvilágosítása.

A Szövetségi Nyomozóiroda új kiképzőprogramja már nem csak a bűnüldözés fortélyait tanítja meg ügynökeiknek, de segít felfedezni elnyomott interszekcionalitásukat is, vagyis segítséget nyújt abban az esetben, ha egy személy egyszerre több, elnyomott kisebbség identitásával is rendelkezik, például fekete-latino és homoszexuális. A program célja, hogy a munkatársakat megtanítsák, hogyan bonthatják le saját identitásukat”. Az FBI „szakértői” nyolc karakterjegyet állapítottak meg, mint az emberi személyiség alapja, a résztvevőknek ezen szempontok alapján kell önmagukat elemezniük, majd kísérletet tenni identitásuk felszámolására. A program lezárásaként bemutatják, hogy az elsajátított ismereteket hogyan tudják hatékonyan alkalmazni mindennapi munkájukban annak érdekében, hogy fejlesszék környezetük elfogadóképességét.

Heti gyűjtésünkben arról is olvashatnak, hogy egy amerikai iskolában kivezették az elégtelen osztályzatot, valamint arról is, hogy egy kanadai bíróság megbüntetett egy éttermet, mert rossz névmást használtak transznemű alkalmazottjukra.”

A teljes szemle itt olvasható

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!