Transzválasztók – az Alapjogokért Központ szemléje

2021. szeptember 27. 14:15

Az Alapjogokért Központ szemléje a politikailag korrekt hírekről.

2021. szeptember 27. 14:15
null
Alapjogokért Központ
Alapjogokért Központ

Az Alapjogokért Központ szemléje

„Kanada elnézést kér a parlamenti választáson használt szavazói információs kártyákon szereplő „halott nevekért”. Ezek ugyanis azon transz és nembináris személyek korábbi, hivatalos nevei, amelyet átváltozásukkal hátrahagytak, és most traumát okoz nekik a viszontlátásuk a kártyákon. A közösség egy tagja így nyilatkozott saját, régi nevéről: „Nagyon megrázó volt csak látni is (…) a csalódottság, reménytelenség érzetét kelti” azokban, akik hasonlókon mentek keresztül.

Egy fekete nő elmondása szerint befolyásos pozícióra jelentkezett a londoni banknegyedben, a City-ben, azonban annak ellenére, hogy minden kritériumot teljesített, mégsem őt alkalmazták. Meggyőződése szerint ez kizárólag azért történhetett, mert természetes göndör haját nem a nyugati, fehér konformnak megfelelően viselte az interjú alatt. A Személyiségkutató magazin tanulmánya szerint a természetes afrot hordó nőket kevésbé tartják hozzáértőnek. Nem véletlen, hogy 2019-ben Kaliforniában betiltották a „természetes hajtípusok elleni munkahelyi diszkriminációt”.

John Blake, a CNN elemzője szerint a fehér felsőbbrendűség európai gyökerű, célja pedig, hogy a fehérek fenntartsák a hatalmukat a színesbőrűek felett, az ideológia pedig alkalmazkodó és rugalmas. Ezért hiába prognosztizálják szakértők – a népszámlálási adatok alapján – a fehér felsőbbrendűség eltűnését az Egyesült Államokban, Blake szerint a faji sokszínűség a fehér felsőbbrendűség legerősebb megnyilvánulási formája. 2045-ben is fehér felsőbbrendűség lesz, csak barnábban.

A berlini evangélikus egyház először az azonos nemű párok áldását, majd összeházasítását, most pedig a perverzek befogadását és ünneplését hagyta jóvá. Legutóbbi rendezvényén, a „Klasszikus találkozik a fétissel” zenei koncerten mindenki, beleértve a templom lelkészét és miniszterét is, teljes bőrszerelésben vett részt, mondván a ruha épp úgy összehozza az embereket, mint a zene.

Újabb LMBT+ gyerekkönyv íródott azért, hogy a nemi sokszínűséget hirdesse az általános iskolákban mind a tanárok, mind a gyerekek körében az Egyesült Királyságban. A könyvvel a szerzők célja tehát mindkét csoport nézeteinek „forradalmi” megváltoztatása, a szexuális és kapcsolatokról szóló nevelés iskoláknak való átadása.”

A teljes szemle itt olvasható

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ninini
2021. szeptember 27. 17:27
Szép gyűjtemény. Külön tetszik a fehér felsőbbrendűség barnában.
Falfirka
2021. szeptember 27. 15:33
tomból az őrület! ezt pusztulás és pusztítás nélkül nem fogjuk megúszni! iszonyat lesz, amíg a normalitás újra győz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!