Illegális bevándorlás – Csehország több mint félmillió euróval támogatja a litván határkerítés építését

2021. szeptember 07. 22:14

Eközben a NATO hibrid hadviselés elleni szakértői csoportja megérkezett Litvániába, hogy a helyszínen elemezze a migrációs helyzetet.

2021. szeptember 07. 22:14

Csehország 530 ezer euró (184 millió forint) anyagi hozzájárulással támogatja Litvániát az illegális bevándorlás feltartóztatását célzó, mintegy ötszáz kilométer hosszú határkerítés megépítésében Fehéroroszországgal közös határán. 

Az erről szóló memorandumot a vilniusi látogatáson tartózkodó Jakub Kulhánek cseh külügyminiszter írta alá kedden litván hivatali partnerével, Gabrielius Landsbergisszel, illetve Agne Bilotaite litván belügyminiszterrel. 

– hangsúlyozta Kulhánek, akinek az aláírási ceremónián elhangzott szavait az AP amerikai hírügynökség idézte. 

„Lukasenka arcátlan cselekedetei további szankciókat tesznek szükségessé a fehérorosz rezsimmel szemben” – mondta a cseh diplomácia vezetője.  „Litvánia az EU külső határait védi, és ezért minden lehetséges támogatást megérdemel” – írta Twitter-oldalán később Kulhánek. Agne Bilotaite köszönetét fejezte ki a prágai vezetésnek „a szolidaritásáért és a segítségéért”.

A vilniusi belügyi tárca közlése szerint

Csehország az első uniós tagállam, amely pénzügyi segítséget ajánlott fel Litvániának a Fehéroroszország felől érkező migrációs nyomás kezelésére.

Mindemellett hírügynökségek megjegyzik, hogy Ausztria például sátrakkal és a Cobra osztrák különleges egység kommandósaival segíti a litván határvédelmi hatóságok munkáját. 

A NATO biztonsági csoportja elemzi a litván migrációs helyzetet

A litván védelmi tárca tájékoztatása szerint a nap folyamán megérkezett a balti országba a NATO hibrid hadviselés elleni szakértői csoportja (Counter Hybrid Support Team) is. A biztonsági csoportot a NATO 2018-ban hívta életre, szakértői pedig két héten át fogják elemezni a fehérorosz határon „a Litvánia ellen irányuló hibrid agressziót”, amit követően ajánlásokat fogalmaznak meg, miként lehet ezeket a fenyegetéseket kivédeni. 

Litvánia július 9-én látott neki a határkerítés megépítésének Fehéroroszországgal közös határán, miután azzal vádolta meg a fehérorosz hatóságokat, hogy külföldről migránsokat szállítanak az országba, és onnan illegális úton akarják bejuttatni őket az Európai Unióba.

Idén eddig 40 országból 4100 ember lépte át illegálisan a fehérorosz-litván határt, túlnyomó többségükben irakiak.

További menedékkérők ezreit pedig visszafordították a litván hatóságok.

A határkerítés várhatóan 152 millió euróba (53 milliárd forint) kerül majd, és az elképzelések szerint egy fal is ki fogja egészíteni. Az Európai Bizottság 12 millió eurót különített el Litvánia számára e célra, míg Ukrajna és Észtország több száz kilométernyi szögesdróttal támogatja az építkezési munkálatokat.    A térségben kialakult helyzetet tovább bonyolítja, hogy a héten tartják az orosz-fehérorosz Zapad-2021 fedőnevű hadgyakorlatot közvetlenül a lengyel határ közelében.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lami
2021. szeptember 08. 10:11
Mi kerítésünk fasiszta. A többiek kerítése demokratikus! Értem én!
nempolitizálok
2021. szeptember 08. 09:44
Az összes migránst ráengedném ny-európára. Oldják meg.
nemecsekerno_007
2021. szeptember 08. 09:05
10 éven belül háború lesz a térségben.
Takács Dezső
2021. szeptember 08. 06:33
NATÓ-k mi köze ehhez ? Pofátlanul nem Magyarország ,Románia határát meg Görögországot védik hanem Belorussziát hergelik egy kis csetepatét kirobbantani mint Ukrajnában !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!