Hollywood ismét utat mutat – az Alapjogokért Központ szemléje

2021. július 12. 09:58

Az Alapjogokért Központ szemléje a politikailag korrekt hírekről.

2021. július 12. 09:58
null
Alapjogokért Központ
Alapjogokért Központ

„Hűséges olvasóink jól tudják már, hogy Trump politikája, vagy annak öröksége ellen minden eszközzel fel kell lépni. Pontosan így gondolta ezt az amerikai Chelsea Wolfe BMX-versenyző is. A trasznemű biciklis ugyanis korábban úgy nyilatkozott, hogy ha nyer a tokiói olimpián, a pódiumon égeti majd el az amerikai zászlót, így tiltakozva Trump transzellenes politikája miatt. Tehát újra éghet az amerikai zászló Japánban, ezúttal azonban egy amerikai gyújthatja meg azt, micsoda időket élünk! Ezt nevezzük mi bátorságnak!

Hollywood ismét utat mutat. A Nyugat-Amerikai Írók Céhe nyílt levélben tartja fel mutatóujját a filmstúdiók népe felé, mivel szerintük nem eléggé hangsúlyos az LMBTQ+/queer közösség filmbéli reprezentációja. Az írók ezért felszólították a filmiparban dolgozókat, hogy tanulmányozzák jobban a szexuális kisebbségek helyzetét, ábrázolják őket pontosabban, valamint történetüket a produkciókban. Szerencsére a céh segítő kezet is nyújt a filmiparnak, apró ellenszolgáltatásért cserébe: „Olvassák a munkáinkat. Ismerjenek meg minket. Béreljenek fel minket. Alkalmazzanak többet közülünk. Vásároljanak projekteket tőlünk. Fizessenek nekünk.” Forradalom, készpénzért cserébe.

A Federal Reserve (FED), az Egyesült Államok központi bankja végre harcot hirdetett a kirekesztő beszédmód ellen. Iránymutatásukban ugyanis arra szólították fel alkalmazottaikat, hogy kerüljék az olyan kirekesztő fogalmakat, mint például az „alapító atyák” vagy a „feketelista”. Nagyon helyes, már csak a dollárt kellene áttervezni, mivel még mindig nem elég diverzek a bankjegyek. De ami késik, nem múlik.

Nemrég mutatták be a nagy sikerű videójáték-sorozat, a Sniper Ghost Warrior újabb epizódját. A premier sajtóeseménye okozott maradandó traumát nem meglepő módon egy újságírónak. Eric Switzer, az eseményen résztvevő firkász ugyanis egy igencsak valósághű airsoft pályán játszott csatát figyelhetett meg. A megjátszott küzdelemben arabok voltak az ellenfelek, ez a sztrereotipizált harc pedig teljesen jogosan felháborította az újságírót. Miért kell a terroristákat arabokkal azonosítani? Szégyenletes, nem csoda, hogy a játék rossz sajtót kapott.

Heti gyűjtésünkben arról is olvashatnak, hogy miért nem lehetnek boldogok a feketék, valamint arról is, hogy hivatalosan is rasszista lett a matematika tantárgy.”

A teljes szemle itt olvasható

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2021. július 12. 17:32
Emlékszem a Philadelphia milyennagy számvolt Tom Hanksszal..Bruce Sprinsteen zenéjével..Az egynormális film volt egy beteg ember jogaiért..Aztánjöttek az Almodovár filmek..még azok is elmentek, nem azt közvetítették, hogy legyen ezekből a melegeket-transzgenedereket bemutató filmekből jó sok..hanem csak bemutatták, hogy van ilyen..Mostanra kötelező százalékban kellkészíteni..
Lenyeg Telen
2021. július 12. 12:40
"LMBTQ+/queer" Nullával osztás lesz ez...
Szeredai
2021. július 12. 10:57
Az elmúlt 30 évben egyre növekszik a buzireprezentáció a filmekben. Kedves, igazságos, jópofa, barátságos emberek mind, legalábbis a filmekben.
formaegy
2021. július 12. 10:47
Büdös terrorista tömeggyilkos állam. Ragadjatok össze, akkor nem kell folyamatosan keresni egymás segglyukát. Tegyétek kötelezővé, hogy minden filmben legalább minimum egyszer egy fehér színésznek le kell szopni egy niggert.....stb. Akkor megtörténik a nigger előtt való térdelés, és a buzi szopás is. Képtelenség korrekt emberi hangon megszólalni ezeknél az elmeroggyant férgeknél. Csodálkoznak, hogy egyre nagyobb utálat alakul ki irántuk. B+! Ezek tudatosan csinálják ezt az egész őrületet? Nincs rá más magyarázat amikor nyugodtan élhettek a niggerek, tanulhattak, minden pozícióban ott lehettek, éppen úgy a buzik is...... Most vergődnek. Utálatot akarnak? Megkapják. Csinálják csak. Egyszer azt mondják a normális emberek, hogy eddig és ne tovább és úgy pofán lesznek b...va, hogy csak lesnek. Még nekik áll majd feljebb! Minden baromságnak meg van a határa.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!