Előre a gendersemleges divat felé – az Alapjogokért Központ szemléje

2021. június 01. 09:58

Az Alapjogokért Központ szemléje a politikailag korrekt hírekről.

2021. június 01. 09:58
null
Alapjogokért Központ
Alapjogokért Központ

„Hűséges olvasóink jól tudják már, hogy a kisgyermekek progresszív, gendersemleges nevelését nem lehet elég korán elkezdeni. Ezt felismerve a kaliforniai törvényhozás bátor lépésre szánta el magát: hamarosan elfogadhatják azt az új szabályozást, mely a nagyobb boltokat gendersemleges gyermekruházati- és játékosztályok kialakítására kötelezheti. Ideje leszámolni a rózsaszín és kék kisruhákkal! Sőt, a legjobb az lenne, ha a gyermekek szürke formaruhában járnának, hogy teljes legyen az egyenlőség közöttük. Különben is, a szülők önkényesen választanak és vesznek gyermekeiknek dresszeket, úgyhogy akár azt is le lehetne szabályozni, hogy minden kisgyerek egy meghatározott fejadagot kapjon születésekor a szükséges ruhadarabokból.

Nemcsak ugyanolyan ruhákkal küzdhetünk az ellen, hogy gyermekeinkből tökéletes liberális felnőtteket faragjunk, az sem mindegy, hogy milyen meséket, sorozatokat nézetünk velük. Szerencsére már most is széles a választék, de nem árt, ha a már meglévő, de elavult történeteknek új színezetet adunk. A Disneynek köszönhetően a „Büszke család” sorozatra végre tényleg büszkék lehetünk! A korábbi, maradi családmodellt bemutató történetet ugyanis újraforgatják: a haladó korszellemnek megfelelően egy homoszexuális, rasszokon átívelő szerelmet mutatnak be, melynek beteljesüléseként a fehér és fekete férfiak alkotta pár örökbe fogad egy kislányt. Szívmelengető történet!

Persze vannak olyan rossz nyelvek, melyek szerint a Disney utóbbi években tapasztalható progresszív üzletpolitikája finoman szólva nem kifizetődő a cégnek. Ezek azt állítják, hogy a világ leghatalmasabb mesebirodalma valamiféle kultúrharcot folytat, és behódol a kritikai rasszelméletnek. Természetesen ebből semmi sem igaz, egyes tájékozatlan emberek egyszerűen csak képtelenek belátni, hogy haladni kell a korral. Az elfogadás jegyében minden kisgyermek elé LMBT-karaktereket kell állítani példaképül. Hogyan érintené egy négyéves transznemű kislány lelkét, ha nem látná maga előtt azt a mesehőst, akivel azonosulni tud? Különben is, mi az a pár százmillió dollár cserébe azért, hogy a Disney egy igazán példamutató, progresszív vállalattá vált?

Pont az ilyen haladó mesék nézésére lenne szüksége azoknak a kisgyermekeknek, akiknek édesanyja megrázó kijelentést tett egy online konferencián. A kétgyermekes skót egyetemista szerint a „nők női nemi szervekkel születnek, valamint a férfiak és a nők eltérő fizikai tulajdonságokkal rendelkeznek”. Döbbenetesen elmaradott, transzfób vélemény ez! Szerencsére az ilyen, és ehhez hasonló ciszheteró elnyomók nem ússzák meg olyan könnyen a tájékozatlanságukból fakadó kijelentéseik következményeit: az édesanya ellen ugyanis – nagyon helyesen – eljárást indított az egyetem.

Küzdelmünk nem hiábavaló: egy kutatás szerint a britek 50 százaléka attól fél, hogy elveszítheti a munkáját, ha nem a megfelelő kifejezést használja a szexuális- és egyéb kisebbségek vonatkozásában. Rendesen be kell verni a fejbe az újbeszél szótárt. Ha meg nem, akkor nem kell csodálkozni.  

Heti gyűjtésünkben arról is olvashatnak, hogy milyen luxusautókkal vonultak fel az elnyomásuk miatt tüntető palesztinok, továbbá arról is, hogy milyen jó szomszédok a független hírügynökségek és a terroristák.”

A teljes szemle itt olvasható.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fannika1024
2021. június 03. 18:33
Mocskos nácik!!!!!
Armageddon
2021. június 01. 16:45
Akkor a strandokon is csak öltöző lesz remélem! Semmi női- férfi szakasz.
Akitlosz
2021. június 01. 14:26
Hát eddig sem tájékozódtam könnyen a ruhaboltokban. Ha még direkt össze is keverik a férfi és a női ruhákat ... https://www.youtube.com/watch?v=a1XMeGUxi88
istvanpeter
2021. június 01. 10:25
Lényegében arról van szó, hogy háttérhatalom által folytatott rombolás és felforgatás egyik fő területe és célja az embereknek a saját identitásukból történő kiforgatása és a természetese emberi kapcsolatok és normák teljes megsemmisítése. A szexuális aberrációknak a kis gyermekek részére történő meséje és propagálása pedig megrontásnak minősül, ami súlyos bűncselekmény.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!