Csepelen a Momentumnak csaphat oda a munkásököl

2021. március 02. 16:32

Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese is ringbe szállhat az előválasztáson.

2021. március 02. 16:32
null

Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese korábban még nem indult országos választáson, most Csepelen vehet részt az előválasztáson, írja a 24.hu. „Úgy tűnik, hogy borsodi nagycsaládos mozgalmárból országos politikussá váltam” – indokolta a portálnak, hogy miért fogadta el a felkérést.

Mint elmondta, „körülbelül fél tucat helyről” keresték, hogy induljon ott: ezek között vidéki és budapesti választókerületek is vannak. Jövő hét közepén jelentik be, végül hol indul, és arról győzködik erősen, hogy induljon Vörös Csepelen, mert az jól állna a mozgalmár múltjához.

Ha ez így történne, azt úgy is lehetne értelmezni, hogy az MSZP visszavág a Momentumnak Zuglóért. A 17-es számú budapesti választókerületben a Momentum már januárban bejelentette, az előválasztáson Szabó Szabolcsot, a választókerület országgyűlési képviselőjét indítják. Szabó 2014-ben és 2018-ban is az Együtt politikusaként nyert Németh Szilárd ellen.

 

(Fotó: Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke felszólal a Viszlát, Borkai! címmel tartott tüntetésen a győri városháza előtt 2019. október 19-én. MTI/Krizsán Csaba)

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kala pál
2021. március 03. 08:04
Szerencsre nem sikerült egy azaz 1 darab tiszta múltú jelöltet állítani. Most 106 tiszta múltú személyt kell kiállítani. Lecke feladva!
nyugalom
2021. március 02. 21:28
Ez egy demagog földbuta komcsi!
Camael
2021. március 02. 20:04
alig tudja eldönteni melyik település lakóinak tegye jobbá az életét, csepeliek részesülhetnek ebben a "szerencsében" ... vagy félreértettem valamit?
Türelem
2021. március 02. 19:40
A normális- nem jobb, vagy baloldali csepeli ember - elgondolkodik, hová lett a Vörös Csepel, munkahelyeik, a régi bolsik hogyan adták el a fejük fölül a házat. Franciáknak, németeknek, s a többieknek, miközben még tovább énekelték tovább az Internacionálét. Miközben Feri és társaik, a régi bolsik milliárdosok lettek, a csepeli proliknak meg nem volt hová bemenni dolgozni. de most ezektől a cserben hagyott munkás emberektől várják, hogy visszaszavazzák őket a húsos bödönhöz. Ugye nem felejtetek csepeli barátaink. A gyilkosát senki sem akarja még egyszer, a gyermekei, unokái nyakára hozni.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!