Erdélyi Politikai Iskola indul az MCC szervezésében

2019. szeptember 13. 20:14

Harmadik évfolyamát indítja el októberben az Erdélyi Politikai Iskola, amelyre olyan erdélyi magyar fiatalok jelentkezését várják, akik érdeklődnek a politika iránt és hosszú távon részt kívánnak venni saját közösségük építésében. A Tombor András által alapított Mathias Corvinus Collegium (MCC) – partnerségben a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a Magyar Ifjúsági Értekezlettel (MIÉRT) közösen szervezett – ingyenes képzésére szeptember 30-ig lehet pályázni.

2019. szeptember 13. 20:14

„Az elmúlt két évben 43 fő végzett a képzésünkön, akik különböző motivációtól vezérelve érkeztek. Az Erdélyi Politikai Iskola nemcsak azok számára lehet jó választás, akik politikai karrierre vágynak, hanem azok számára is, akik szeretnék megérteni az emberi közösségek működését, ezzel is segítve mindennapi tevékenységeik, vállalkozásuk vagy munkájuk kiteljesedését” – mondta Szalai Zoltán, az MCC ügyvezető igazgatója.

A négy hétvégéből álló képzés során a résztvevők betekintést nyerhetnek a politikai pártok és kampányok működésébe, a közösségépítés folyamatába, a közvélemény-kutatás módszertanába, vezetői készségeiket pedig tárgyalástechnikai, retorikai és prezentációs tréningeken fejleszthetik. 

A magyar és angol nyelven zajló, elsősorban kiscsoportos munkára épülő képzés tematikája négy pillérre épül: különböző készségfejlesztő tréningekre; politikai menedzsmentre (pártok működtetése, kommunikációs rendszerek és kampányok, közvélemény-kutatási módszertan, általános menedzsment, közkapcsolati és közösségi gazdálkodási kérdések megvitatása); hazai és külföldi gyakorló politikusokkal, szakértőkkel folytatott háttérbeszélgetésekre, valamint az e-learning alapú oktatásra. Ez utóbbi hangsúlyos szerepet kap a képzésben, hiszen a résztvevők ennek segítségével mélyíthetik el korábban megszerzett tudásukat.

A képzésben többek között olyan vendégelőadók vesznek részt, mint Novák Katalin, az EMMI Család- és ifjúságügyért felelős államtitkára;

David Venter, Nelson Mandela volt kommunikációs főtanácsadója;

Malcolm Gillies, a London Metropolitan Egyetem egykori rektora, vagy Richard Hamilton, a brit KPMG korábbi, vállalati ügyekért felelős igazgatója. Az előadók között találjuk még Claude Chollet-t, a francia Observatoire du journalisme alapítóját; Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert, valamint Orbán Balázs miniszterhelyettest, parlamenti államtitkárt.

A képzés október utolsó hétvégéjén Kolozsvárott indul, majd Bukarestben folytatódik, míg a további − budapesti és sepsiszentgyörgyi − alkalmakat már a következő évben tartják.

Mindazok, akik érdeklődnek a program iránt, szeptember 30-án éjfélig adhatják le jelentkezésüket. Az Erdélyi Politikai Iskoláról és a jelentkezés feltételeiről bővebb információ a képzés honlapján olvasható.

A programot a Pro Iuventute Egyesület, a Miniszterelnökség és a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatja.
 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!