Életre kelt Erdély főnixmadara: átadták a csodálatosan felújított gyalui várkastélyt
Kívülről őrzi a kastély régi képét, belül viszont modern lett.
Még csupaszságában is fenséges látvány a torockói Székelykő.
A Székelykő nemcsak nyáron szép! A Dulló Enikő Sára Vendégház posztolta ezt a megkapó torockói látképet a télutóról.
Kívülről őrzi a kastély régi képét, belül viszont modern lett.
Hódmezővásárhely polgármestere azt is elárulta, hogy mit tanulna még szívesen, ha lenne elég ideje.
Torockó Erdély azon helyszíne, amely a magyarság számára különleges, már-már zarándokhelyi jelentőségű.
Torokszorító jelenet.
Nagy Elek kolozsvári származású magyarországi üzletembernek kiemelten fontos az erdélyi magyarság, a nemzet jövője.
A néppárti frakció Erdélyből származó alelnöke hamisnak nevezte Orbán Viktor hitvallását.
Jelenléte betöltötte az egész teret, és megtelének mindnyájan a Magyar Péter iránti hamis szeretettel és reménységgel, holott azt sem tudják vala, kicsoda.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”.