Gyökeres irányváltásra van szükség Magyarországon

2018. november 13. 14:05

Alapjaiban kell a magyar energiastratégiát átalakítani.

2018. november 13. 14:05
Szanyi Tibor
Szanyi Tibor

„Az Európai Parlament a mai napon elfogadta az energiahatékonyság-, a megújuló energiák- és az energiaunió új szabályozására vonatkozó, közös energiapolitika kialakításával foglalkozó csomagot.

A még 2016-ban indult folyamatban az Európai Parlament ambiciózus célokat fogalmazott meg. Az Európai Bizottság megújuló energia részarányára vonatkozó, szintén 2030-ig szóló 27%-os javaslatát pedig 32%-ra emeli meg a tiszta energiáról szóló csomag. Ezen belül kiemelten fontos, hogy először sikerült kötelező jelleggel olyan uniós jogszabályt alkotni, ahol az energiaszegénység kérdése áll a középpontban.

Az energiaszegénység elleni küzdelem az energiahatékonyság oldaláról azt jelenti, hogy a tagállamoknak ezen intézkedéseik között prioritást kell adniuk a kiszolgáltatott háztartásoknak és a szociális lakásoknak. Ez megerősíti az általam már korábban is sürgetett lépéseket a lakhatási körülmények javítása és az önkormányzati/állami lakásépítési programok érdekében. Örömteli, hogy az energiaunió szabályozásában is megjelenik az energiaszegénység fogalma.

Ezentúl a tagállamokban kötelező lesz az energiaszegénységben szenvedő háztartásokat felmérni, illetve felszámolni ezt a jelenséget. A tagállamok 2020-tól hosszútávú, alacsony kibocsátást célzó energiastratégiát fognak készíteni, amely nagyobb összhangot teremt a tagállami- és az EU szintek között. 

A csomag harmadik, megújuló energiákról szóló eleme, Magyarország jelenlegi energiapolitikájának gyökeres átértékelését követeli meg. A munka során bevezetésre került a »szennyező energiaforrások« fogalma, amely  a fosszilis- és nukleáris tüzelőanyagok közé egyenlőségjelet tesz. A javaslat szerint meg kell szüntetni minden olyan intézkedést vagy energiatámogatást, amely közvetve vagy közvetlenül előnyt biztosít számukra, sőt, a csomag ösztönzi az állam- és egyben Uniós polgárok saját energiatermelését.

Gyökeres irányváltásra van szükség Magyarországon, hogy végre tiszta, megújuló és diverzifikált energiatermelés valósuljon meg. Ennek egyik kiemelt eszköze lehet az unió okosfalvak programja!" 

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kanóc
2018. november 20. 00:54
Nos, igen. Mit szólnál a demokratikus játékszabályok helyett pl. egy jégcsákányhoz a fejedben?
nyugalom
2018. november 14. 20:48
A ketharmaddal szemben???? Mirol almodozik ?
Volo
2018. november 14. 15:26
Na idefigyelj te Tibi! Most akkor, hogyan is van ez az energia árak világpiaci árazása? Hogyan is van ez a majd a piac eldönti, szöveg, meg a nem "piac barát" környezet, meg az összes komcsi libsi hanta, amit nyomattál te is eddig? "Ezentúl a tagállamokban kötelező lesz az energiaszegénységben szenvedő háztartásokat felmérni, illetve felszámolni ezt a jelenséget. " Ne mesélj, mit is jelent ez?
Vainamoinen
2018. november 14. 12:23
Amit ti csinaltatok megbukott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!