Meghalt egy szívbeteg, Kásler Miklósnak távoznia kell miniszteri posztjáról!

2018. október 06. 02:49

Tudom, hogy ez egy következmények nélküli ország, de más lehetőség nincs: Kásler Miklósnak mennie kell az Emberi Erőforrások Minisztériumának éléről, a Gottsegen György Országos Kardiológia Intézet főigazgatójának, Dr. Andréka Péternek le kell mondania, Székely László szívsebésznek pedig szembe kell néznie egy jogi-etikai vizsgálattal…

2018. október 06. 02:49
Pion István

Kezdjük azonban Székely László szívsebésszel: a kirúgása a sajtóhírek alapján jogosnak tűnik. Ugyanis nem keverjük a magánpraxist az államival, ezt törvény írja elő… Székelynek tehát ezzel szembe kell néznie, bár nem tudok olyan nyilatkozatról, ahol tagadta volna a tényt, egyszerűen csupán egy – amúgy teljesen logikus – magyarázattal szolgált, miszerint így nem kellett kétszer altatnia és felvágnia egy beteget, egyszerre elvégezték a szívműtétet és az implantátumcserét. Mindezt a szívsebész kirúgásán felül jogi-etikai vizsgálattal is tetézni lehet…

A GOKI főigazgatójának helyzete egyértelmű. Egyszerűen hazudott.

Csütörtökön azt állította, hogy nem volt tudomásuk a betegről, azonban ma nyilvánosságra került az a hivatalos referáló levél, ami múlt hét kedden, szeptember 25-én három beteg előjegyzését kéri a kórház Felnőtt Szívsebészet megbízott osztályvezetőjétől, köztük azzal a beteggel, aki időközben elhunyt. Dr. Andréka Péternek tehát le kell mondania a GOKI főigazgatói posztjáról.

Kásler Miklós emberi erőforrás-miniszternek pedig azért kell lemondania, mert – sajtóhírek szerint – személyesen közbenjárva nem engedte, hogy Székely László szívsebész a felmondási ideje alatt elvégezze az életmentő műtéteket, köztük azzal az operációval, amelynek elmaradása miatt most meghalt egy ember. Kásler Miklóst tehát talán a legnagyobb felelősség terheli, a miniszternek pedig példát kell vennie egykori beosztottjáról, saját egészségügyi államtitkáráról, Nagy Anikóról, aki azért mondhatott le, mert nem sikerült elérnie Káslernél, hogy térjen észhez, és engedje, hogy Székely elvégezhesse a műtéteket.

Ha Kásler ezt nem teszi meg, Orbán Viktor miniszterelnöknek azonnal hatállyal menesztenie kell hivatalából."

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2019. február 24. 21:22
"Kásler Miklósnak mennie kell az Emberi Erőforrások Minisztériumának éléről, a Gottsegen György Országos Kardiológia Intézet főigazgatójának, Dr. Andréka Péternek le kell mondania, Székely László szívsebésznek pedig szembe kell néznie egy jogi-etikai vizsgálattal…" Pion Istvánnak meg elmeorvosi és urológiai felülvizsgálatra köll jelentkeznie hogy kivegyék a tökét és diliházba zárják--őtet....
Marcika
2019. február 24. 21:22
Mondjon le Pion István. Utána menjen dolgozni.
nyugalom
2019. február 24. 21:22
Nem spion????
barany
2019. február 24. 21:22
Ki az f. ez a Pion István?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!