– Van ilyen állapot, igen, de azért tudok disztingválni. Nem jellemző rám, hogy nyűgös volnék.
– Nem is afféle hisztis művésznő-allűrökre gondolok, inkább arra, hogy kicsit szabadabbnak – óvatosan mondom, hogy öntörvényűbbnek – tűnsz, mint ahogy lányoktól megszokta az ember.
– Igen, kicsit fiús vagyok, ha erre gondolsz, ez igaz, a nővérem is az. Ebben szerepe van annak is, hogy nagyon sok időt apuval töltöttünk, és annak is, hogy anyu is nagyon vagány természet.
– A természethez és az állatokhoz való kötődés is része ennek a vagányságnak?
– Gyerekkorunktól sok időt töltöttünk tanyán és a természetben. Mindig nagyon fontosak voltak számomra az állatok. Teljesen másképp kommunikálnak, mint ma az emberek, a viselkedésükkel mégis sokat elmondanak a mi kommunikációnkról is. Mostanában különösen sokat foglalkozom a »suttogó« módszerrel, ami egy teljesen erőszakmentes bánásmód, a lovak hatékony testbeszédére alapoz. Ezt használják az állatok az egymással való kommunikációban, ezzel szabnak határokat egymásnak, így mutatják ki a félelmüket vagy a szeretetüket. Teljesen le kell csupaszítani magad, hogy ezt emberként érzékelni és értelmezni tudd. A ló olyan, mint egy jó pszichológus: nem lehet átverni, megérzi rajtad, ha feszült vagy, ha problémád van. Emellett sok-sok türelemre, megértésre tanítanak az állatok.
– Ezt az emberekkel is könnyebb gyakorolni, ha az állatokkal megtanulod a titkát?
– Arra is hatással van, de azt hiszem, alapvetően aputól is sok türelmet örököltem.”
A teljes interjú az októberi Képmás Magazinban olvasható!
