A Fidesz szerint offshore-ozott a Jobbik, az érintett a helyszínen cáfolt

2016. május 27. 15:21

Halász János szerint a Jobbik „mindig feladja az elveit, ha pénzről van szó”. A fideszes politikus annak kapcsán beszélt arról, hogy Novák Előd kiszivárgott levele szerint a Jobbik pénze Forrai Richárdhoz folyik be, akinek egyik cége egy offshore-cég. Forrai a helyszínen kijelentette: soha nem volt offshore cége, soha nem volt kapcsolata ilyen céggel.

2016. május 27. 15:21

A Fidesz-frakció szóvivője szerint úgy tűnik, a Jobbik vezetése „offshore cégekben is érdekelt üzletemberekre” bízza a párt vagyonát. Halász János pénteki budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az ellenzék tele van offshore ügyekkel, és úgy tűnik, ez alól a Jobbik sem kivétel, amely „mindig feladja az elveit, ha pénzről van szó”. A párt máig nem tisztázta például európai parlamenti képviselője, Kovács Béla ügyét – jegyezte meg. A mostani hírek szerint pedig a Jobbik vezetése offshore cégekben is érdekelt üzletemberekre bízza a párt vagyonát – mondta.

A szóvivő idézett egy csütörtöki hírműsorból, amelyben Novák Előd Jobbik-alelnök „kiszivárgott” levelére hivatkozva az hangzott el, hogy „a Jobbik frakciópénze egy egyszemélyes kft.-hez folyik be, e kft. tulajdonosa pedig nem más, mint a párt oligarchája, Forrai Richárd, aki haverok cégeitől rendel többmilliós tanulmányokat a Jobbik számára”. „Az egyik legnagyobb összeg Forrai gyermekkori jóbarátjához és üzlettársához, Debreczeni Zoltánhoz, valamint Debreczeni testvéréhez és sógorához került. Debreczeni és Forrai több cégen is osztozott már” – zárta az idézetet Halász János.

A hírek szerint – folytatta – az említett cégek közül az egyik „egy dominikai adóparadicsomban” bejegyzett társaság kézbesítési megbízottja vagy az volt. A Fidesz magyarázatot vár arra, hogy milyen szerepet játszik ebben az ügyben Vona Gábor, a Jobbik elnöke és az említett üzlettársak – közölte Halász János.

Forrai a helyszínen cáfolt

A sajtótájékoztatón jelen volt a megemlített Forrai Richárd, aki a Fidesz-frakció sajtótermében, majd a folyosón tartott rögtönzött tájékoztatóján is kijelentette: soha nem volt offshore cége, soha nem volt kapcsolata ilyen céggel, és aki ennek az ellenkezőjét állítja, azzal szemben jogi lépéseket fog tenni. A Fidesz-sajtótájékoztató előtt a Jobbik közleményt adott ki az ügyben, ebben azt írták: nem állnak offshore-lovagok a Jobbik mögött, az "a XX. század leszerepelt pártjainak”, a Fidesznek és az MSZP-nek a jellemzője, és "a hazugságok miatt” jogi elégtételt vesznek.

Halász Jánost e témán kívül arról kérdezték, hogy újabb szakaszba lépett a kötelezettségszegési eljárás a külföldiek földvásárlását korlátozó szabályok miatt. A szóvivő erre azt mondta: a mostani parlamenti ülésszakban biztosan nem módosítanak a földtörvényen, és „ha változtatunk is, akkor is mindenképpen a magyar föld védelmében”. A szemétszállítás esetleges leállását valószínűsítő hírekre a politikus úgy reagált: a szemétszállítás nem összeomlani, hanem javulni fog.

Megkérdezték őt a Soros György magyar származású amerikai üzletember által fideszes politikusoknak adott ösztöndíjakról is, amiről úgy nyilatkozott: „a Fidesz semmilyen támogatást nem kapott Soros Györgytől, Soros György nem fizetett be a Fidesz számlájára semmilyen pénzt”. Arról pedig nem vezetnek nyilvántartást, hogy fideszes képviselők milyen ösztöndíjakban részesültek – tette hozzá.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
katus
2016. május 28. 00:24
http://alfahir.hu/menekuloben_a_fidesz_forrai_az_igazamat_megvedem
thymian
2016. május 27. 23:30
Mekkora gyáva féreg ez a halász. Benne akadt a szó is, amikor a fickó bemutatkozott. :D Aztán gyáván elhúzott. Fideszes no. Függöny mögé bújnak és elhúznak a fülkeforradalmárok. :D https://youtu.be/KZurRSTSvK4
Felvidéki1
2016. május 27. 15:58
Vonát, Forrait, Mirkóczkit, Szabó Gabikát és Baranyit ki kell vágni a p*csába a Jobbikból, vagy annak közeléből, akkor talán még van esélye a kormányra kerülésre. Másképp NEM.
Kissme
2016. május 27. 15:50
Jelentős pénzeket áramoltatott Forraihoz a Jobbik Az utóbbi években több mint kétmilliárd forint bevételhez jutott a Jobbik, ebből volt, hogy autószerelővel kötött tanácsadói szerződést – írja az Origo.hu. A portál elemzésében szó esik a rejtélyes jobbikos pénzemberről, Forrai Richárd is. A portál felidézi, az autószereléssel foglalkozó Matyóka Tamás alapított egy pénzügyi szakértéssel foglalkozó céget, majd néhány hónapon belül 5,8 millió forintért írt politikai tanulmányt a Jobbik-frakció megrendelésére. Testvére informatikával foglalkozó cége a magyar alumíniumipar privatizációjáról szóló elemzésért kapott közel kétmillió forintot. Forrairól az Iránytű Intézet ügyvezetőjéről keveset, főleg politikai múltjáról keveset lehet tudni. A Direkt36 ugyanakkor arról ír, 2010 óta a Jobbik-frakció és a pártalapítvány összesen közel kétmilliárd forintot költött, és ebből 520 millió forintot juttathatott Forrai cégeihez. Forrai barátainak és ismerőseinek a cégei is több tízmillióért kaptak megrendeléseket a Jobbik-frakciótól. A Direkt36.hu azt is kiderítette, hogy az Iránytű intézetnek csak 2014-ben már 124 millió forintos árbevétele volt a jobbikos megrendeléseknek köszönhetően. Az Országgyűlés Hivatalától kikért elszámolásból az derült ki, a Jobbik frakciója 62 millió 750 ezer forintot költött el tanácsadásra 2014 májusa és 2015 márciusa között. A leggyakrabban foglalkoztatott tanácsadó a már említett Iránytű Politikai és Gazdaságkutató Intézet Kft. A 444 korábban arról írt, az egyik Jobbik-alelnök feleségének öt nap sem kellett, hogy a cége megalapítása után elnyerjen egy tanácsadói szerződést a Jobbik frakciójától. Volner Beatrix vállalkozása, a Diamond Business Consulting szóbeli tanácsadásra szerződött a frakcióval. Fél év alatt hárommillió forintot kapott. Azóta semmilyen bevétele nem volt. A párt éves beszámolója szerint a Jobbik 2010-ben összesen közel 360 000 millió forinthoz jutott. A kiadási oldalon 299 millió forint szerepel, vagyis a párt a beszámolója szerint több mint 60 millió forintos többlettel zárta az évet. 2011-ben 150 millióval növelte a bevételét az előző évhez képest. 2012-ban a bevételi oldalon szinte ugyanannyi szerepel, mint egy évvel korábban, igaz az egyes tételek jelentősek változtak. 2013-ban a központi költségvetésből származó támogatás szinte fillérre pontosan megegyezett az előző évivel, ahogy a magánszemélyektől és a belföldiektől érkező bevétel sem módosult jelentősen. A Jobbik bevétele ebben az évben 522 millió forint volt, míg a kiadása 490 millió. Érdekesség, hogy a Jobbik 2014-es beszámolója szerint a párt legnagyobb bevételét a központi költségvetésből bejövő pénz tette ki. Ez összesen meghaladta az egymilliárd forintot. A kiadási oldalon ugyanakkor 1,4 milliárd forint szerepel, ami 300 millió forintos hiányt jelent. Teljes cikk itt olvasható. Forrás: origo.hu
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!