Elszámolást akar a DK a Miniszterelnökség költözéséről

2014. június 07. 17:58

Tételes elszámolást szeretne a Demokratikus Koalíció a Miniszterelnökség Budai Várba való költözéséről. A párt szerint Orbán Viktor távolabb kerül a magyar valóságtól azzal, hogy felköltözik a várba, és csak a Horthy-kultuszt ápolja.

2014. június 07. 17:58

A Demokratikus Koalíció (DK) tételes elszámolást kér a miniszterelnöki hivatal Budai Várba való költöztetéséről, s a beruházást végig figyelemmel kíséri majd – jelentette be a párt szóvivője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Gréczy Zsolt kifejtette: a beruházás több milliárd forintos lesz, ezért a DK tudni szeretné, hogy mennyibe kerül a költözés, az épületek felújítása, azok őrzése és mivel bútorozzák be „az új miniszterelnöki rezidenciát”.

A DK szóvivője a több tárca vidékre költöztetésének tervéről, kérdésre válaszolva azt mondta: azzal akár egyet is érthetnének, hogy a vidéki Magyarországot is bevonják az államigazgatásba. A gond az, hogy Orbán Viktor kormányfő milliárdokért felköltözik a budai Várba, amely egyfelől szociális érzéketlenség, másfelől a Horthy-kultusz ápolására utal – tette hozzá a DK szóvivője.

Mint fogalmazott: a DK megütközéssel, de nem megdöbbenve vette tudomásul a miniszterelnöki hivatal költözését. Gréczy Zsolt, a budapesti Blaha Lujza téren tartott sajtótájékoztatóján kiemelte: az Orbán-kormány első döntésével tehetett volna az ellen, hogy a Blaha Lujza téren ne kígyózzon a sor, amikor egy tál ételért állnak sorba az emberek. „Orbán Viktor még távolabb kerül a magyar valóságtól, ha felköltözik a budai Várba”, onnan nem lát majd el a Blaha Lujza térre, ahogy nem látja az ormánsági, a békési és szabolcsi nélkülöző magyarokat sem – tette hozzá.

A DK emellett úgy véli a miniszterelnök Budai Várba költözése azt is jelzi, hogy „Orbán Viktor politikai példaképének tartja azt a Horthy Miklóst, aki többszázezer magyar haláláért vállalt politikai felelősséget és aki bevitte egy háborúba Magyarországot”

Gréczy Zsolt kérdésre válaszolva azt is elmondta: az önkormányzati választáson abban érdekeltek, hogy a lehető legszélesebb körű megállapodást kössék az ellenzéki pártokkal. Mint kiemelte: most megvárják, hogy a következő hetekben az MSZP és az Együtt-PM is túlessen a tisztújításon. A DK határozott, de korrekt fél lesz a tárgyalások során.

A DK tagságának bővüléséről azt mondta: úgy véli, pártjuk európai parlamenti választásokon elért sikere vonzhatja az embereket. Örülnek neki, hogy a mozgás elindult, azt viszont Gréczy Zsolt cáfolta, hogy az MSZP-ből özönlenének át az emberek. A mintegy 10 ezer taggal rendelkező DK-nak kevesebb mint húsz százaléka érkezett az MSZP-ből – mondta a DK szóvivője.

Összesen 187 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ángyán Páván
2014. június 08. 23:14
Az úgynevezett Kortina-falat még Luxemburgi Zsigmond magyar király építette a 15. század elején. Az elbontott rész korábban nem volt látható, mert a terület az Ybl-féle átépítést követően a föld alá került. Mivel azonban a Budai Vár és annak egész területe kiemelten védett műemlék - amely immár húsz éve az UNESCO világörökségének részét képezi -, a régészeti emlék megbontása sérti a műemlékvédelmi törvényt. Róna Katalin, a KÖH sajtófőnöke megkeresésünkre annyit mondott telefonon, hogy a hivatal elnökhelyettesének április közepén közzétett nyilatkozata után nem kívánják kommentálni az esetet. http://www.origo.hu/itthon/20080424-budai-var-precedens-lehet-a-muemlekvedelmi-teruleten-epitendo-melygarazs-ugyebol.html Bank meresztheti a valagát a Budai Várban, de magyar miniszterelnök nem.
liberálzöld.
2014. június 08. 18:26
A miniszterelnökség szombaton délután és vasárnap délelőtt átvizsgálta a költöztetéssel kapcsolatos minden eseményt, tevékenységet és költséget. Minden törvényes volt! És a NAV-nál is minden rendben van. És ha végre megszűnik az összes olyan média, amely csak egy szóval is meg meri említeni a kormány disznóságait, attól kezdve még a gyanú árnyéke sem vetülhet az enyveskezű Orbánra és bandájára.
kjkj945
2014. június 08. 13:52
""Elszámolást akar a DK a Miniszterelnökség költözéséről"" Ez dinka!! Még nem költöztek el!! Mint a metróépítés A 4-es metró 452 milliárd forintból készült el, 332 milliárddal többért, mint ahogy annak költségét 1996-ban a megvalósíthatósági tanulmány megjelölte Jaaaa????
blaupanter
2014. június 08. 10:50
Mennyibe is kerult a dinkavezer altal megalmodott,soha el nem keszult,un.kormanyzati negyed G...cike?. A soprest es a valaszt te lancontartott,kerdezd a GY...cs....ot...anytol.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!