Ukrajna: betiltotta Janukovics kormányzó pártját két nyugati megye

2014. január 26. 10:49

Betiltotta a Viktor Janukovics elnök mögött álló Régiók Pártja és a kommunista párt működését területén két nyugat-ukrajnai megye, Ternopil és Ivano-Frankivszk.

2014. január 26. 10:49

A két egymással szomszédos megyében a hétvégén tartott rendkívüli megyei tanácsüléseken fogadták el a képviselők azon előterjesztést, amely szerint a kormánypárt és az őket kívülről támogató kommunisták tevékenysége ellentmondásban van a nemzeti érdekekkel, valamint sérti az ukrán állampolgárok jogait és szabadságát. A megyékben a két párt tevékenységét és szimbólumait is betiltották.    

Január 23-án a nyugati és közép-ukrajnai megyékben a hatalomváltásért tüntetők támadásokat kezdtek helyi adminisztrációs épületek ellen, amelyek közül többet megszálltak. Helyi jelentések szerint jelenleg a tüntetők kezén van a megyei adminisztráció Lvivben (Lembergben), Rivnében, Ternopilban, Ivano-Frankivszkban, Csernyivciben és Hmelnickijben. Zsitomirban és Poltavában is kísérletet tettek az ottani adminisztrációs épületek elfoglalására, sikertelenül. Vinnicjában és Ungváron tömegdemonstrációkat tartottak. 

Az ellenzéki demonstrálók azért veszik célba főként az adminisztrációk épületeit, mert Ukrajnában kettős helyi vezetés van: a polgármestereket, illetve a városi, megyei és egyéb tanácsokat választják, míg az adminisztrációk vezetőit, a megyék kormányzóit az államfő nevezi ki. 
 
Az ukrajnai eseményekről itt olvasható percről percre tudósításunk.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2014. január 26. 17:49
Lehet, hogy a moldovai forgatókönyvet ismétlik: ott a keleti területekből megalakult egy oroszbarát Transznyisztria. Tanúi lehetünk majd Transzdnyepria megalakításának.
kamasuka
2014. január 26. 11:06
Remélem az amerikaiak tudják, hogy mit cselekszenek? Szemét húzás, mert a ruszkik Szocsi miatt nem nagyon tudnak ugrálni ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!