Románoknak szánt magyar történelemkönyvet mutattak be Kolozsváron

2014. január 30. 18:17

Kolozsváron csütörtökön mutatták be azt a magyar történelemkönyvet, amelyet román nyelven, kimondottan románok számára írt egy fiatal történészekből álló csoport.

2014. január 30. 18:17

Szabó Csaba kolozsvári televíziós újságíró, a könyv ötletgazdája az MTI-nek a bemutató előtt elmondta: az O istorie a maghiarilor (A magyarság története) című 172 oldalas könyv olvasmányos stílusban próbálja a román olvasó számára összefoglalni a magyarok történetét a honfoglalás előtti kortól napjainkig.

„A könyv a magyar történelemszemlélet alapján született, vannak viszont olyan történelmi események amelyekben a román olvasó számára meg kellett jegyezni, hogy a román történelemszemlélet mást tart arról az illető eseményről. Az ilyen eseményeknél csak tájékoztatjuk az olvasót, és nem döntjük el, hogy melyik a jó változat” - jelentette ki Szabó Csaba, a kolozsvári Fehér Holló Újságíróklub vezetője.

„A román-magyar történelmi mérkőzést mindig lefújták, amikor az került szóba, hogy ki volt itt hamarabb. Arra tettünk most kísérletet, hogy végigjátsszuk ezt a meccset - tette hozzá Szabó Csaba. Elmondta, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen doktorált, vagy jelenleg doktori képzésen részt vevő fiatal történészeket kért fel egy-egy fejezet megírására. 
 
Az őstörténet és a honfoglalás korát Pál Szabó Ferenc, a középkori magyar királyság Mohácsig tartó történetét Váradi Éva, Mohácstól az 1700-as évekig Ciprian Rad, Erdélynek az osztrák birodalomba való betagolódásától 1914-ig Pócsai Sándor, 1914-től napjainkig Wellmann László írta meg a történelmi összefoglalót, Szabó Csaba pedig a Kárpát-medencében élő és a világban szétszóródott magyarság mai helyzetéről írt egy fejezetet. A könyv ötletgazdája megjegyezte, több román történészt is be szeretett volna vonni a munkába, de végül csak egy vállalkozott a feladatra. 
 
A könyvet a kolozsvári Világhírnév kiadó jelentette meg.
 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2014. január 30. 22:54
http://szabadonebredok.hu/a-magyarok-genallomanya-amit-nem-lehet-hamisitani-csak-orokolni/
Akitlosz
2014. január 30. 21:51
Kérdés olvasni fogják-e ezt a könyvet a románok. Aztán meg nem mintha a magyar történelem szemlélet megalapozott, pláne helyes lenne. Lásd pl. államalapítás időpontja, nem "ezer éves" a magyar állam, mint ahogyan azt a hivatalos propaganda súlykolja, hanem 1118, Honfoglalás = Államalapítás, vagy az, hogy a habsburgokat tekintik legitim magyar uralkodóknak bitorlók, megszállók helyett bár négyszer lettek trónfosztva, míg a magyar államfőket, hazafiakat lázadóknak. :-(
files32
2014. január 30. 21:10
Megnéznék egy "szlovák" történelem könyvet. Van olyan? Hány oldal?
kjkj945
2014. január 30. 19:12
És az 'ősi' dákó romák mit szólnak hozzá???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!