Jobbik: Az ügyészség szembeköpi a Mátsik-ügy áldozatait

2012. szeptember 20. 14:16

A Jobbik felháborítónak tartja, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség bűncselekmény hiányában elutasította – a Mansfeld Péterre is halálos ítéletet kérő – Mátsik György volt ügyész elleni feljelentést, az indoklás pedig szerintük egyenesen „vérlázító”.

2012. szeptember 20. 14:16

Az egyik feljelentő, Szilágyi György országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy értékelte, az indoklás hemzseg a „szakszerűtlenségektől, a jogi hibáktól és a történelemhamisításoktól”. Emlékeztetett: az ügyészség azért utasította el a feljelentést, mert az abban hivatkozott cselekmény nem bűncselekmény, az egykori ügyész az akkor hatályos törvények alapján kért halálbüntetést ötvenhatos forradalmárokra.

Szilágyi György ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: már a nürnbergi perben is kimondták, hogy a hatályos törvények betartása nem lehet felmentő körülmény, a feljelentők a kommunista bűnök elévülhetetlenségéről szóló törvény alapján várták az ügyészégi vizsgálatot. „Vajon amikor ma Magyarországon az ügyészség kiad egy ilyen indoklást, akkor vajon a legfőbb ügyésznek van-e felelőssége és nem kellene-e Polt Péternek lemondania?” – tette fel a kérdést. Felidézte, hogy Polt Péter édesapja Polt Miklós volt, aki „a Kádár-rezsim alatt a Legfőbb Ügyészségen a bírósági főosztály örökös vezetője” volt. Lehet, hogy ezért nem történhet ezekben az ügyekben előrelépés? – vetette fel az ellenzéki politikus.

A döntés ellen a négy feljelentő közül Mansfeld László, az 1956-os forradalom után kivégzett Mansfeld Péter testvére élhet panasszal, nyolc napon belül. Szilágyi György ugyanakkor ismertette, hogy Mansfeld László nem fog panasszal élni, mert már „nem hisz az igazságszolgáltatásban, nem hiszi, hogy valaha elnyerik büntetésüket a felelősök és feleslegesnek érzi, hogy panasszal éljen”. A Jobbik szerint ezzel a döntéssel az ügyészség „szembeköpi az áldozatokat és családtagjaikat” – mondta Szilágyi György.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2012. szeptember 20. 16:46
Ügyészeket, bírákat nem nyugdíjaztatni,hanem azonnali hatállyal felmenteni kéne! Negyvenöt óta egyfolytában visszaélnek a hivatalos hatalommal,felmentik a bűnösöket, ártatlanokat elítélnek.
thymian
2012. szeptember 20. 16:28
Szégyen! Pedig a mátsik elismerte azzal, amikor azt mondta, hogy parancsra tette. Akkor már csak azt kellene megkeresni, aki a parancsot kiadta. Netán biszku et. személyesen?
csikó
2012. szeptember 20. 16:21
Tutsek Gusztáv.
kukagyerek
2012. szeptember 20. 16:17
"Jobbik: Az ügyészség szembeköpi a Mátsik-ügy áldozatait" A fidesz, meg a választóit!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!